Ismeretlen ismerősök - Josef Frank pályája
Szerző Rothman Gabriella
Észak-Európa országainak jellegzetes forma- és tárgykultúrája már több mint ötven éve folyamatosan komoly hatást gyakorol a designerekre szerte a világban. A sajátos skandináv szemlélet, a meglehetősen egyedi iparművészeti koncepció körvonalai azonban már a húszas évek elejétől egyre határozottabb karaktert öltöttek. Ennek stílussá érésében és elterjedésében pedig vitathatatlanul vezető szerepet játszott – a paradox módon osztrák származású – Josef Frank is.
A sarkkör közelében uralkodó éghajlati sajátosságok okán a belső terek gondos kialakítása mindig kitüntetett szerepet kapott ezen a vidéken, éppen ezért a formatervezés legfontosabb területei is a berendezőművészethez kapcsolódnak. Nem meglepő tehát, hogy a tárgykultúra területén munkálkodó meghatározó egyéniségek életművét olyan alkotások tucatjai fémjelzik, amelyek a divat változásaitól független szépséget hordoznak, így a kortárs szellemiséget követő otthonokban is kitüntetett értéket képviselhetnek. A hihetetlen termékeny, mai szemmel is progresszívnak mondható eredeti gondolkodású Frank 1885-ben született Bécsben. Szülővárosában folytatott építészeti tanulmányokat, melyek befejezését követően, 1912-től kezdődően közel 3 évig a bécsi Iparművészeti Főiskola elismert tanára volt. 1925-ben Oskar Wlachhal közösen belsőépítészeti irodát nyitott, s Adolf Loos és Josef Hoffmann kortársaként jelentős szerepet játszott a húszas évek design-életében Ausztriában. A modernizmus elkötelezett híveként 1927-ben a CIAM alapításában is részt vett, sőt 1930 és 1932 között a Wiener Werkbund vezetője volt. Annak ellenére, hogy klasszikus építészeti teoretikán „nevelkedett”, már 1914-ben a későbbi Bauhaus-építészetben is meghatározó jegyeket viselő lapostetős, körablakos házakat tervezett; szép példái a bécsi Wiedenhofer-Hof és a kölni Kelet-ázsiai Múzeum épületei. Modernista elveket valló alkotótársaihoz hasonlóan szociálisan is meglehetősen érzékeny volt, hiszen nemcsak több munkás lakótelep, de egy árvaház felépítése is a nevéhez köthető. Munkáival már ekkoriban oly mértékű szakmai figyelmet érdemelt ki, hogy a funkcionalizmus egyik első nyilvános megmutatkozásaként számon tartott stuttgarti Die Wohnung című kiállításon a legprogresszívebb résztvevők között szerepelt. Hamarosan azonban hátat fordított a puritán, geometrikus eszközrendszerrel dolgozó mérnökesztétikát hirdető építészetnek és érdeklődése egyre inkább a lakberendezés felé terelődött. Bár már 1910-től kezdődően jónéhány bútordarabot tervezett saját otthonába, stílusa az idők folyamán jelentős változásokon ment keresztül. A húszas évek közepe után készült darabjaiban egyre erőteljesebbé vált a stíluspluralizmus, formanyelve a szó szoros értelmében is színesedett, sőt egyre érzelmesebb megfogalmazású tárgyakat készített. Ezek egyszerre viselték az osztrák szecesszió pompózus jegyeit és az Angliában meghatározó Arts and Crafts jellegzetességeit, sőt az antik Róma, Görögország és a Távol-Kelet hatásai is jól nyomon követhetők rajtuk.
Frank szakmai fejlődésében, tevékenységének kiteljesedésében, sőt magánéletében is mérföldkőnek tekintendő az 1934-es esztendő. Ebben az évben emigrált Svédországba és innen indult pályájának a kortárs design szempontjából is meghatározó szakasza. Ekkor találkozott a ma már világhírű Svenskt Tenn alapítójával, Estrid Ericsonnal. (A tervezőként is sikeres üzletasszony már 1925-ben, a párizsi világkiállításon felfigyelt Frank munkáira.) Az első felkérést számos további követte, s a közös munkával telt több mint 30 év alatt Josef Frank ezernyi tervet készített a Svenskt Tenn számára. Szoros – egészen a művész 1967-ben bekövetkezett haláláig tartó – munkakapcsolatuk során a teljes alkotói szabadság mellett biztonságot nyújtó kreatív közegben dolgozhatott, ennek köszönhetően olyan tárgyak készültek, amelyek az évek folyamán egy dinamikus és határozott karakterű stílussá értek. A világ számos pontjáról származó termékek sorát egyre inkább Frank munkái váltották fel, akinek kifinomult és eredeti megfogalmazású bútorai hatalmas népszerűségre tettek szert. Bár a funkcionalizmus eszméjét már elutasította, darabjait mégis az egyértelmű formák, a tökéletes arányok, a praktikusság és a művészi kivitel jellemezte.
Személyét a nyugodt, a komoly és a megfontolt jelzőkkel illették, művészi elképzeléseit illetően azonban nem tűrt ellentmondást. Határozott elgondolásait 1939-ben könyv formájában is megjelentette A lakberendezés katekizmusa címen. Ezt lapozgatva nemcsak tervezői szemléletébe nyerhetett bepillantást az olvasó, de meglehetősen konkrét szempontokat találhatott egy lakás berendezéséhez is. „Az otthon nem csupán jól működő üzem, de legyen barátságos és pihentető is. A látvány ne legyen puritán és túlzottan visszafogott, fontos, hogy a taktilis érzékekre is hasson. Ennek legfontosabb eszköze a telt színek és minták használata. A falak legyenek fehérek, így a berendezés és a dekoráció jobban érvényesül. A bútorok legyenek légiesek és könnyen mozgathatók, hosszú távon is tökéletesen igazodva a változó igényekhez.”
A tárolóbútorokat rendszerint magas lábakra állította, ennek köszönhetően a szoba méretei és a filigrán bútorok hangsúlyosabbá, érzékelhetőbbé váltak. Meglepő módon a beépített szekrényeket kifejezetten nem kedvelte, ám ennek ellenére minden egyes tárolója több funkció betöltésére is alkalmas volt. Csillárt egyáltalán nem használt, helyette számos állólámpát és falikart javasolt. A legfontosabbnak azonban azt tartotta, hogy minden egyes darab szoros érzelmi szállal is kapcsolódjon a felhasználóhoz. Elmélete szerint egy otthon atmoszférája nem a gondosan megválasztott bútorokon múlik, hanem azoknak a lakóhoz fűzödő speciális viszonyán. Sőt, azt vallotta, hogy az apró részleteket nem feltétlenül szükségszerű előre megtervezni. Gyakran elegendő, ha olyan tárgyak kerülnek egymás mellé, amelyek tulajdonosa szívének kedvesek. Így egyfajta természetes esetlegesség, individuális összkép teremthető, amikor látszólag egymáshoz nem illő tárgyak csoportja teremt új harmóniát. „Elvégre mindannyiunknak szüksége van némi szentimentalizmusra.”
Bár közel 2000 bútorvázlatot készített a Svenskt Tenn számára, leginkább textilterveiről vált ismertté. Az akvarellek formájában bemutatott nyomott anyagok és kárpitok szemléltetik a leglátványosabban elképesztően gazdag képzelőerejét. A főként botanikai témájú kelmék magával ragadó, esetenként absztrakt megfogalmazású mintái a svéd modern sokat emlegetett időtlen szépségű példáivá váltak, melyek közül több tucat ma is szerepel a kínálatban.
Pályáját a kutató szellem és a nyughatatlan alkotásvágy jellemzi. Könnyedén váltott az építőművészetről a bútor- és lámpatervezésre, üvegtárgyak és fémkiegészítők megformálására.
Tárgyait az örök kíváncsiság, a kifogyhatatlan kísérletező kedv hívta életre. Ezt támasztja alá az is, hogy már ötvenéves elmúlt, amikor dolgozni kezdett a Svenskt Tenn-nel, mégis képes volt arra, hogy egy alapjaiban más gyökerű kulturális közegben teljesítse ki művészi elképzeléseit. Elgondolásait egész élete folyamán következetesen képviselte. Teoretikusként és az amerikai New School for Social Research tanáraként egyaránt a demokratikus design fontosságát hirdette.
Vélhetően az emigráció okozta viszonylagos kívüllállás az oka annak is, hogy a kézműves tradíciók és a korszerű újítások olyan egyéni hangvételű szintézisét volt képes létrehozni, amelyek országhatároktól függetlenül értelmezhetők, sőt mára már a skandináv stílus egyik meghatározó forrásaként tartja nyilván a designtörténet. A természeti formákra visszavezethető inspiráció, az egyértelmű formaadás, a letisztult kontúrok nemcsak Frank tárgyait jellemzik, de a kortárs skandináv designerek munkáit is. A fának egy fotel enyhén ívelő karfáján tapintható természetes lágysága, egy üvegtárgy a fjordok meredek zegzugos partfalát idéző vonalai, esetleg a pipacs oly rövid ideig tartó virágzását felelevenítő stilizált minták ugyanarról a tőről fakadnak, és ma már ugyanannak a gazdag szellemi örökségnek, kulturális tradíciónak és környezettudatos élet- és gondolkodásmódnak a valóban kézzel fogható példái. Hiszen csak a legeredetibb gondolatok képesek – iskolát és új esztétikai értékerendet teremtve – túlélni alkotójukat. Pontosan tudta ezt ő maga is, mivel egy interjúban hosszan ecsetelte saját szerepét Európa északi fele egyedi formakultúrájának megteremtésében. „A skandináv stílust én teremtettem. Előttem nem volt más hivatkozási pont, csupán a Bauhaus.” Bár sokak számára szerénytelennek tűnhet ez a kijelentés, a tények őt igazolják. Életműve kétség kívül kiállta az idő próbáját, hiszen ma is több száz terméke sorakozik Svédország designbutikjainak polcain.
