2010. szeptember 09., Csütörtök - Ádám

forma

Mosstika – magyarok a nagyvilágban

A Tokodi Edina és Vályi-Tóth József alkotta szerzőpáros Mosstika Urban Greenery néven lepi meg időről időre New York lakóit. Itthon 2004-ben ismerhették meg nevüket a járókelők, amikor az Őszi Fesztivál ideje alatt mohával fedett installációkat állítottak föl a Nyugati téri óra közelében, mely alkotásokkal a természet, az élő zöld felületek hiányára kívánták fölhívni a városlakók figyelmét.

A jelenleg Brooklynban élő páros mohából és szukkulens növényekből készült meglepő, graffitihez hasonló felületekkel árasztja el a metropoliszt.

 

Itt vannak a matricák!

A Hellodesign.hu jelenti, hogy befutóhoz érkezett a Magyar Falmatricák címen futó pályázata!

 

Yves Béhar és a cipőszsák

Minap tett bejelentése alapján közölhetjük, hogy immár a Pumát is elérte a környezetvédelem - legalábbis a csomagolóanyagaik terén.

A komplett papírdobozok és nejlonzacskók helyett ugyanis, minimális kartonpapír felhasználása mellett, kukoricakeményítőből készült cipőszsák védi hamarosan a lábbeliket a gyártástól egészen a vásárlásig.

Sőt, ha nedvesség nem éri, még utána, a két viselés közötti tároláskor is használhatóak ezek, az egyébként biológiailag lebomló anyagú zsákok.

 

Live Young

Az Eviannál folytatódik a bébimánia. Ugyanis a nagysikerű Roller Babies videopromó után a BETC Euro RSCG ügynökség újabb ötlettel rukkolt elő – maradva a bébivonalon.

 

IVANKA újra Milánóban

Idén is részt vesz a Salone del Mobile SaloneSatellite tárlatán, a Zona Tortona programsorozat keretében pedig Oscar Niemeyer világhírű építésszel egy tárlaton állít ki az IVANKA.

 

Tartalom átvétel