2010. szeptember 07., Kedd - Regina

enteriőr

Szükségből erény - Sajátos divat a spanyoloknál

Szöveg Nyáry Erika Fotó Jordán Sanz Tena

Spanyolországban ma igencsak népszerű az az irányzat, amely az alapvetően rossz adottságú ingatlanokból kimondottan exkluzív lakásokat alakít ki.

Normál esetben aligha jutna eszünkbe lakófunkciót létesíteni egy dohos pincében vagy egy forgalmas utcára nyíló üzlethelyiségekben, ám spanyol honban mégis ez történik. A hátrányos helyzetű helyiségek hihetetlenül kapósnak bizonyulnak, köszönhetően annak, hogy viszonylag olcsók, ám némi kreativitással, építészeti-belsőépítészeti rafinériával rendhagyó és élhető terekké változtathatók.

Szédületben - Szürrealista világ Milánóban

Szerző: László Attila - Fotó: Andrea Martiradonna

A holland divattervező-páros, Viktor Horsting és Rolf Snoeren 1999-ben mutatta be első önálló  őszi-téli kollekcióját a párizsi divathét keretében, amivel szimbolikusan is új utat nyitottak a divat világában. A kifutójukon  az egyetlen, szinte immobil manökent  egy orosz játékbaba mintájára öltöztették fel, egymásra  rakva rajta a ruharétegeket. A mesteri tudást is bizonyító klasszikus tervezői megközelítésből indultak ki, de eredményként rendhagyóan újat alkottak.

Első, Milánóban  megnyitott Viktor & Rolf üzletükkel is felborították a konvenciókat: szó szerint megfordították a neoklasszikus enteriőrt. A berendezést alapvetően egy XVIII. századi svéd kúria és egy, a holland Gouda városában található polgári lakás inspirálta, ugyanakkor ezeknek a hagyományos formáknak a fordított installálásával az enteriőr szürrealista egységét hozták létre. A tér tervezését honfitársaikra, a szintén holland Siebe Tettero építészre és Sherrie Zwailra, a SZI Design műhely egyik vezető művészére bízták.

Meseszerű valóság - Hagyományok Marrakechben

Szerző Hakkel Vanda Foto Villa des Orangers

"..Elővette kését, és addig mesterkedett az ólomzáron, míg le nem választotta a palackról; aztán leborította a földre, és ide-oda rázta, hogy a tartalma kifusson. De nagy csodálkozására a palackból semmi nem jött ki, csak füst, de az fölszállt a magas égig, és beborította a földet. Mikor pedig a füst kiszállt a palackból, megint összébbhúzódott, megrázkódott és egy ifrit alakját vette föl. A feje hatalmas kupola, verte az eget, lába a földön terpeszkedett, keze mint vasvilla öt ága, lábának árbocnyi hossza-vastagsága, szája mintha barlang lenne, fogai kősziklák benne, orrlyukai kész trombiták, két szeme két lámpavilág, homokszín haja, akár a sörte, égnek állt, s a felhőt söpörte.”

Az Ezeregyéjszaka meséi: részlet A halász és az ifrit c. meséből - Honti Rezső fordítása

Bécsi élet

Szerző Rubóczki Erzsébet

A schönbrunni kastély anno, az európai politikai élet súlypontjának átrendeződését is jelképezte. Legalábbis azzal a szándékkal terveztette meg a bécsi udvar Fischer von Erlach-kal az 1600-as évek vége felé, hogy a francia hegemóniát megtörve, Párizs helyett Bécs és a Kis-Versaillesként emlegetett Schönbrunn váljon Európa központjává

A terv nem igazán teljesül, ám a pompás barokk palota megépül és később, nagyobb átalakítások és bővítések után Mária Terézia, majd Ferenc József és Erzsébet királyné nyári rezidenciája lesz.

Kontrasztokkal alakítva

Szerző Gulyás Judit Fotó Galambos Tamás

A kreativitás valahol ott és akkor kezdődik, amikor az ember bátran szakít a dolgok korábbi, megrögzött jelentésével és engedi őket újra megszületni. Az enteriőrtervezésben az új formák, színek és struktúrák között fontos, hogy megtalálják helyüket az idő múlásával hitelesített örök darabok is.

    Az „objet trouvé” kifejezés – a talált tárgyakból alkotott művek gyűjtőneve – leginkább a képzőművészetből ismeretes. A minket körülvevő tárgyak némelyike, személyes kapcsolataink reprezentánsaként, bárhová költözünk, elkísér egy életen át. Így kerülhet teljesen új kontextusba a sokat megélt cégtábla vagy az évtizedekig helyben várakozó kerti csap. Az íly módon születő terek életteliek és egyedülállóan személyesek. Weinber Anita enteriőrtervező terei éppen ilyenek: egyszerre eredetiek – tele kihívásokkal –, másrészt végtelenül természetesek, emberiek. Már a belépéskor úgy érzi a látogató, mintha korábban is járt volna bennük.

Tartalom átvétel