Enteriőr
Angolok Downtownban
Szerző: Rubóczki Erzsébet / Fotó: firmdale hotels
New York alighanem legújabb épülete a szeptember 29-én megnyílt Crosby Street Hotel, amely az angol Firmdale Hotellánc első és mostanáig egyetlen Londonon kívüli, külföldi szállodája. Tim és Kit Kemp nem pusztán egyszerű tulajdonosai épületeiknek, hanem kreativitásukról is ismert angol szakemberek, akik számos belsőépítészeti, szakmai díjat söpörtek be szállodáikkal az utóbbi néhány évben „Végre elszánták magukat!” – gondolták sokan a nemzetközi szállodaipar szakemberei közül, hírt szerezve a házaspár New York-i tervéről. S hogy mi indokolta ezt a pozitív fogadtatást?
Dublin VI. kerületében…
Szerző: Molnár Szilvia
A nyári Ranelaght Arts Festival programjairól még semmit sem tudunk mondani, viszont az szinte biztosra vehető, hogy Dublin e déli kerületében – hivatalosan a hatodikban – a bő két évvel ezelőtt alapított roppant csinos Eatery 120 étterem biztosan nyitva lesz az esemény ideje alatt Joanne Peat és Liz Dolan 2006-ban alapították Dublinban enteriőrtervező formációjukat, a Sketch Designt (SK). „Minden jó design a skiccel kezdődik” – foglalja össze Liz az SK filozófiáját, mely egyben a névválasztásuk alapja is volt.
Bécsi négyes
Szerző: Molnár Szilvia, fotó: Hertha Hurnaus
Bécs változik. Mint mindig, tehetnénk hozzá nyomban, de manapság különösen dinamikus átalakulásokon megy keresztül ez a csodás város. Agglomerációjában új városrészek születnek, belső részeiben, elsősorban a hetedik kerületben, fiatal designerek és belsőépítészek rendkívül ötletes terekkel kialakított üzleteket, éttermeket nyitnak. Nézzünk be mindjárt Schon Scönbe. A „hetedikben” szó szerint hétfőtől vasárnapig tart a fesztivál, nemzetközi összetételű alkotói csoportok időről-időre designtúrákat szerveznek, esténként neves, illetve feltörekvő dj-k a kirakatokban, vagy éppen az utcákon kevernek, s persze mind újabb boltról, kávézóról, étteremről derül ki, hogy az éppen és akkor a város legjobb helye.
Sárga– kék falak között
Szerző: László Attila; fotó: Barbel Miebach
Karim Rashid az ismert amerikai tervező a New Yorkból alig egy órányi utazással elérhető Croton-on-Hudson bukolikus vidékén rendezte be hétvégi házát, ami bemutatóteremként is szolgálhatna a saját meghatározása szerint „érzéki minimalista”stílust képviselő munkáinak. A New Yorkban designstúdiót vezető Karim Rashid, akinek egyénien berendezett loftját egy korábbi számunkban már bemutattuk (2006./2), kevés szabadidejében csendre és nyugalomra vágyott a nagyváros energikusan nyüzsgő atmoszférájának kontrasztjaként.
Shop&Show
A Londonban élő, kanadai származású Tracey Neuls jól ismert tervezője a londoni underground művészvilágnak. A fiatal cipőtervező TN_29 márkanév alatt különös, időnként egyenesen bizarr női lábbeliket készít immár kilenc éve, melyekkel már számos nemzetközi díjat besöpört. Régi és új munkáit egészen március elsejéig ötletes, a hetvenes évektől létező arte povera (szegényes művészet) mozgalom szellemiségéhez kapcsolható kiállításon mutatja be, mely úgy gondoltuk, inspiráló lehet azon művészek számára, akik szakítani kívánnak a hagyományos (drága) kiállítási technikákkal.








