történések
Elhunyt Vargha Mihály
2010. március 8-án, életének 58. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt az építész szakma egyik nagy hatású építész, építész-teoretikus személyisége Vargha Mihály. Az Épitészfórum alapítója és főszerkesztője cikkeiben, tanulmányaiban és kritikáiban elsősorban az építészet mint közügy problémáival, az építészeti gondolkodás aktuális kérdéseivel foglalkozott. Vargha Mihály 1952-ben született. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott 1976-ban (okleveles építészmérnök), a Színházi Műszaki Vezetőképző Tanfolyam színpadtechnika szakát 1979 és 1981 között végezte el. A Kommunális Beruházási Vállalat / Színháztechnikai Szakosztály tervező és színháztechnikai konzulense volt 1979-től, 1985-ben a Fővárosi Tanács Művelődésügyi főosztályának főelőadójává nevezték ki (elsősorban színházak, előadóművészeti létesítmények műszaki referense). A Magyar Építőművészet című folyóirat szerkesztője 1986-tól 1995-ig, majd főszerkesztője 1997-től 2000-ig. Ugyanettől az évtől az Építészfórum internetes szakportál alapító-főszerkesztője.
Bosch/Junkers
Ez év márciusától a Junkers fűtéstechnológiai márka Bosch márkanéven jelenik meg Magyarországon is. A névváltás célja a piacon való jelenlét erősítése valamint az energiahatékony fűtési és melegvíz-készítési termékkínálat bővítése.
A márkanév-váltás magában foglalja a Junkers intelligens fűtési megoldásait, kiváló szerviz szolgáltatását, és a Bosch innovatív erejét, megbízható minőségét.
A termékportfólió középpontjában 2010-től hangsúlyosan a kondenzációs technológián alapuló gáztakarékos megoldások és a megújuló energiaforrásokkal kombinálható rendszerek állnak.
A Föld órája
Már regisztrálhatnak a hazai települések, vállalatok és magánszemélyek a világszerte március 27-én tartandó Föld Órája akcióra a www.foldoraja.hu címen, melynek szervezője, mint eddig minden alkalommal: a WWF. Tavaly 67 magyarországi település és száznál több vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez, s kapcsolta le egy órára a világítást, s a szervező idén is legalább ennyi résztvevő városra és cégre számít. A Föld Óráját idén negyedszerre szervezi meg a Természetvédelmi Világalap (WWF), hogy felhívja a figyelmet a bolygónkat fenyegető klímaváltozás veszélyére.
Hellodesign - kreatív adatbázis
A Hellodesign Design Ügynökség felvételt hirdet kreatív adatbázisába, Magyarország első professzionális tervezői portfóliótárába. A tervezői portfóliótár egyedülálló lehetőséget kíván biztosítani a pályájuk elején lévő tehetséges építészek, ipar- és képzőművészek számára, hogy megismertethessék magukat a szakmával és a nagyközönséggel. A portfóliótár célja, hogy a kreatív területen tevékenykedő szakemberek tehetségüknek megfelelő, széles körű ismertségre tehessenek szert. A portfóliótárban történő szereplés minden tehetséges pályakezdő kreatív szakember előtt nyitva áll, a teljes munkásság bemutatására biztosít lehetőséget ugyanakkor folyamatos megjelenést és széles körű megismerhetőséget nyújt a tagok számára.









