téka

Épí­té­szet­tör­té­ne­ti írá­so­kat ígér Fer­kai And­rás: űr vagy meg­élt tér cí­mű kö­te­té­nek al­cí­me, ám az ol­va­só  töb­bet kap e Terc Ki­adó ál­tal ki­a­dott könyvtõl, mint hol­mi tör­té­ne­ti át­te­kin­té­se­ket és elemzõ le­írá­so­kat.

    Gon­do­la­téb­resztõ so­ro­kat tar­tal­ma­zó mű ez az épí­té­szetrõl, ar­ról a tér­al­ko­tó mű­vé­szetrõl, mely­nek tör­té­ne­te a tér­for­má­lás tör­té­ne­te. A fa­lak kö­zött ma­ra­dó „űr” az épí­tész mes­ter­sé­gé­nek legfõbb „anya­ga”, hi­szen az épí­té­szet alap­vetõ cél­ja az em­ber ál­tal hasz­nál­ha­tó, vé­dett zu­go­kat le­vá­lasz­ta­ni a vég­te­len ter­mé­sze­ti térbõl. De mi­ként je­le­nik meg va­ló­já­ban a tér fo­gal­ma az épí­té­sze­ti gon­dol­ko­dás­ban? A szerzõ (rész­ben) er­re ke­re­si a vá­laszt írá­sa­i­ban, ame­lyet más sza­vak­kal úgy fog­lal­ha­tunk össze Fer­kai nyo­mán: mi­ként for­mál­ja az em­be­ri kép­ze­let a te­ret, ame­lyet (lé­vén anyag nél­kü­li ki­ter­je­dés, „üres­ség”), csak anyag – tö­meg és fe­lü­le­tek – köz­ve­tí­té­sé­vel ké­pes ér­zé­kel­ni?

A bi­e­der­me­i­ert fel­dol­go­zó, 2001-ben meg­je­lent köny­ve után a szer­ző, Va­das Jó­zsef most az em­pi­re stí­lu­sát mu­tat­ja be a nagy­kö­zön­ség­nek. A kö­tet hi­ány­pót­ló, hi­szen e stí­lus­ról át­fo­gó tör­té­ne­ti, gaz­da­gon il­luszt­rált mű még nem je­lent meg ma­gyar nyel­ven.

    Fé­nyű­zés és pom­pa – ol­vas­ha­tó az al­cím­ben. Nem vé­let­le­nül, hi­szen Na­pó­le­on ko­rá­nak mű­vé­sze­te a csá­szár­ság mű­vé­sze­te volt. A stí­lust jel­lem­ző mo­tí­vu­mok Na­pó­le­on előtt je­lent­kez­tek, ám sok hely­ütt ép­pen­ség­gel Wa­ter­loo után, a csá­szár bu­ká­sát kö­ve­tő­en ter­jed­tek el Eu­ró­pá­ban. A könyv rész­le­te­sen be­mu­tat­ja a stí­lus előz­mé­nye­it, meg­je­le­né­sét és el­ter­je­dé­sét, majd ma­gyar­or­szá­gi em­lé­ke­it. Kü­lön fe­je­ze­tek­ben tár­gyal­ja a na­pó­le­o­ni em­pi­re pa­rá­dés en­te­ri­őr­je­it, mű­vé­sze­it. Ki­tér a stí­lust jel­lem­ző de­ko­rá­ci­ók­ra, a tex­ti­lek­re, a por­ce­lá­nok­ra és rész­le­tes le­írást ad az em­pi­re leg­jel­leg­ze­te­sebb em­lé­ke­i­ről, me­lye­ket ti­pi­zál­ja is.

Át­fo­gó stí­lus­tör­té­ne­ti ka­la­uz je­lent meg a sző­nyeg­ről, immár második kiadásban az Of­fi­ci­na ’96 Ki­adó gon­do­zá­sá­ban. Az En­za Mi­la­ne­si ál­tal írt könyv Je­ney Mar­git for­dí­tá­sá­ban ol­vas­ha­tó. Nem vé­let­le­n, hogy a ke­le­ti sző­nye­gek áll­nak a kö­tet kö­zép­pont­já­ban, hi­szen a no­má­dok lak­ta Ázsia va­rázs­la­tos, szí­nes raj­zo­la­tok­kal min­tá­zott da­ra­bok­kal aján­dé­koz­ta meg a vi­lá­got.

    Az „el­mé­le­ti ala­pok“ be­mu­ta­tá­sa meg­is­mer­te­ti az ol­va­sót a szí­nek je­len­té­sé­vel, a szö­vő­szék, a cso­mó­zás – az­az az elő­ál­lí­tás rej­tel­me­i­vel. Meg­tud­hat­ják, mi a ki­lim, a szu­ma, és vé­gül ko­moly is­me­ret­ter­jesz­tő le­írást kap­nak a min­ták és stí­lu­sok fej­lő­dé­sé­nek tör­té­ne­té­ről, a szim­bó­lu­mok­ról, dí­szí­tő mo­tí­vu­mok­ról. Az ez­után tag­lalt tör­té­ne­ti át­te­kin­tés­ből kiderül, hogy a sző­nye­gek há­rom ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­ha­tók: an­tik (a kez­de­tek­től 18960/70-ig), ré­gi (1860/70-től 1920/30-ig) és mo­dern. A tör­té­ne­ti cím­kék mel­lett hasz­nos a négy alap­tí­pus rész­le­tes tag­la­lá­sa is, me­lyek funk­ci­ói sze­rint oszt­ják a sző­nye­get a no­mád, a fa­lu­si, a vá­ro­si és a nagy ma­nu­fak­tú­rák ál­tal elő­ál­lí­tott tí­pu­sok­ra. Ami enn­él is fon­to­sabb, az a ke­le­ti sző­nye­gek vi­lá­gá­nak be­mu­ta­tá­sa a sző­nyeg­ké­szí­tő kör­ze­tek sze­rint. Vi­lá­gos ké­pet kap­hat­unk ar­ról, hogy mi jel­lem­zi Ana­tó­lia, Per­zsia, a Ka­u­ká­zus, In­dia és Kí­na fő sző­nyeg­tí­pu­sa­it.

A lak­be­ren­de­zé­si és stí­lus­tör­té­ne­ti so­ro­za­ta­i­val nép­sze­rű­vé vált könyv­ki­adó leg­újabb kö­te­te a fran­cia en­te­ri­ő­rök vi­lá­gá­ba ka­la­u­zol.  A vá­lo­ga­tás igen­csak sok­ré­tű és szí­nes, hi­szen  – mi­kép­pen azt a kö­tet hár­mas osz­tá­sa is ér­zé­kel­te­ti a tör­té­nel­mi ott­ho­no­kat vagy a fran­cia fő­vá­ros la­kó­te­re­it éppúgy be­mu­tat­ja, mint a vi­dék stí­lu­sát.

    De egyet­len té­mán be­lül is a vál­to­za­tos ké­pet ka­punk a fran­cia élet­ről és en­te­ri­ő­rök­ről. Be­pil­lant­ha­tunk pél­dá­ul  a Pá­rizs kö­ze­li Co­u­ran­ces XVII. szá­za­di kas­té­lyá­ba, ame­lyben még ma is az egy­ko­ri épít­te­tő utó­dai lak­nak.  E ma­gán­kas­tély­nak nem­csak az ere­de­ti ál­la­po­tuk­ban meg­ma­radt arisz­tok­ra­ti­kus íz­lés­sel be­ren­de­zett te­rei, ha­nem And­ré Le Not­re-nak a ter­vei alap­ján ké­szült ví­ze­sé­sei, me­den­céi is pá­rat­lan lát­ványt nyúj­ta­nak.

A Bu­da­pes­ti Mű­sza­ki és Gaz­da­ság­tu­do­má­nyi Egye­tem ta­ná­rá­nak, Lá­zár An­tal­nak a szer­kesz­té­sé­ben meg­je­lent Mun­ka­he­lyek épí­té­sze­te cí­mű kö­tet épí­tész­hall­ga­tók­nak ép­púgy szól, mint a té­ma iránt ér­dek­lő­dő lak­be­ren­de­zők­nek, el­mé­lyül­ni vá­gyó la­i­kus ol­va­sók­nak. A mo­dern kor em­be­re mind több időt tölt el, las­san má­so­dik ott­ho­ná­nak te­kint­he­tő mun­ka­he­lyén.

    Ma már köz­hely: az ott ki­a­la­kí­tott kör­nye­zet ép­púgy ha­tás­sal van a dol­go­zók pszi­ché­jé­re, mint az ott fo­lyó mun­ka tel­je­sít­mé­nyé­re. A könyv kü­lön-kü­lön rész­le­tez­ve is­mer­te­ti az ipa­ri, me­ző­gaz­da­sá­gi, iro­dai és egyéb mun­ka vég­zé­sé­re lé­te­sült épü­le­te­ket és azok bel­ső te­re­i­nek sa­já­tos­sá­ga­it. A kü­lön­bö­ző té­má­kat fe­lö­le­lő fe­je­ze­te­ket ti­ze­nöt szer­ző jegy­zi. Az el­té­rő tí­pu­sú mun­ka­he­lyi te­rek fel­dol­go­zá­sa mel­lett ön­ál­ló ré­szek fog­lal­koz­nak – töb­bek kö­zött – a mun­ka­he­lyek szo­ci­ál­is lé­te­sít­mé­nye­i­vel, a kül­ső té­rel­ha­tá­ro­lás­sal, a ter­mé­sze­tes meg­vi­lá­gí­tás­sal, a tűz- és kör­nye­zet­vé­de­lem­mel. Az egyes mun­ka­he­lyi te­rek be­mu­ta­tá­sa ki­tér azok tör­té­ne­té­re, ki­a­la­ku­lá­sá­ra, funk­ci­ó­já­ra, el­ren­de­zé­sé­re.