Felfújt Design - Levegővel Töltve
Az 1960-as években számos kulturális mozgalom rendítette meg az addig uralkodó modernizmus programját. A fogyasztás tömegessé vált, az ésszerű érveket és cselekedeteket felváltotta a szórakozás, a változatosság, a lazaság, a szellemesség és az eldobhatóság iránti igény. Bár ez a legkézzelfoghatóbban a popzenében és a divatban mutatkozott meg, a bútortervezésben is maradt néhány örökérvényű lenyomata az új szellemiségnek.
Az antimodernista elveket valló új iskola például előtérbe helyezte az addig elutasított fogalmakat – úgy mint az ideiglenesség, az irónia és a giccs –, és teret engedett a korábban visszaszorított individualizmus kibontakozásának. Az antidesign túlszárnyalt a modernizmus higgadt és racionális megfontolásain, miközben kritikusan szemlélte a fejlett technológiát és a reklámfogások áldozatául esett tömeg egyre silányabb, igénytelenebb fogyasztói szemléletét. Ezen elvek határozták meg az olasz Gaetano Pesce, a korszak egyik legradikálisabb formatervezőjének munkásságát is. Bár terveivel fiatalok ezreit ösztönözte az uralkodó értékekkel való szembefordulásra, célja nem a provokáció, sokkal inkább az ismeretlen feltérképezése volt. Az új anyagok megismerésének vágya formatervezésének világát teljesen új dimenziókba repítette. A poliuretán habból készült, élénkpiros stretchnejlonnal bevont, öt darabból álló "Up" sorozatát már 1969-ben gyártotta a C&B Italia (később: B&B Italia).
A kollekció elemeit lapos dobozban árulták, melyek kibontáskor néhány pillanat alatt maguktól felfújódtak. Pesce "transzformált bútoroknak" nevezte el designját, utalva arra a formai és halmazállapotbeli metamorfózisra, amelyen keresztülmentek. Az "Up" túlélte a mozgalmat, mi több, designklasszikussá vált és ma is szerepel a B&B Italia kínálatában. Az első valódi felfújható-leereszthető bútordarabbal az olasz Zanotta állt elő két évvel korábban. A levegővel megtöltött "Blow" PVC karosszékkel a tervezőgárda – Gionatan de Pas, Donato D'Urbino, Paolo Lomazzi & Carla Scolari – szintén az eldobhatóság mottóját és az "elavult racionális elvektől" való elszakadást kívánták érvényesíteni.
Az előállításához szükséges alacsony költségek felülírták a bútorgyártás addigi tradicionális értelmezését, így társadalmi és szociális helyzettől függetlenül bárki számára megfizethetővé vált e levegővel töltött, különböző színekben gyártott áttetsző fotel, amely olyannyira népszerű lett, hogy a Zanottán kívül más cégek is kedvet kaptak a "levegős" műanyag bútorok sorozatgyártására.
A polgárpukkasztó évek utáni mozgalmak és irányzatok szinte mindegyike merített – még ha akaratukon kívül is – a múltból, és a legkülön bözőbb szemléletben fogant individuális bútorok a mai trendekben is főszerepet játszanak. A "levegővel tervezés" az 1995-ben alapított és már névadásával is jelzésértékű angol Inflate (felfúj) csapatának törekvéseit jellemzi leginkább. Munkáik és felfogásuk sok tekintetben hasonlók a '60-as években született elképzelésekhez. Az Inflate célja humoros, funkcionális és mindenki számára elérhető, a hétköznapokban jól használható designtárgyak tervezése és gyártása.
Úgy tűnhet, mintha "levegős bútoraik és kiegészítőik" – gyümölcskosár, tojástartó, asztali lámpa vagy hamutartó – szinte teljesen kiaknázták volna a felfújhatóságban rejlő lehetőségeket, de kreativitásukból ennél jóval bonyolultabb tervekre is futotta: az utóbbi öt évben a felfújható építészet határait tesztelik.
A szigetelés, a könnyű szállíthatóság és a többszöri felhasználhatóság előnyein túl a levegővel feltöltött építészeti elemek környezetvédelmi szempontból is izgalmasak: demonstrálják az energia- és anyagtakarékos felhasználást is. Ezt a koncepciót tükrözi a svéd Monica Förster felhő inspirálta, hordozható – levegő által hangszigetelt – tárgyalóterme is, mely a legnagyobb felfordulás közepette is lehetőséget nyújt a pihenésre és a kikapcsolódásra. A levegő ihlette a japán Kazuhiro Yamanaka léggömbből kialakított repülő lámpáját, a "Flying to the moon"-t is. A léggömb csőrében elhelyezett led egységet elem vagy egy 12V-os transzformátor működteti. A lufi, a hozzá kapcsolódó gáztöltőn keresztül könnyen feltölthető héliumgázzal, és a lámpa két-három napig képes a levegőben lebegni.
Az olasz Campeggi cég a helytakarékosság és a kettő az egyben ("2 in 1") elgondolását követve készít felfújható mobíliákat. Ők jegyzik a "Buletto"-t, azt az ülőkét, pontosabban bárszéket, amely egyben egy felfújható vendégmatracot is rejt.
Bár az antidesign csak néhány időtálló művet produkált – elveivel a maradandóság és a tartósság ugyancsak ellenkezett –, ám filozófiája tovább él napjaink designtörekvéseiben. A neonzöld gumimatracok, a csíkos strandlabdák, a gumicsónakok, az úszógumik és a játszóvárak mellett ott sorakoznak a mind klasszikusabbá váló felfújt bútorok és lakberendezési tárgyak, melyek napjainkban is képesek kiválóan integrálódni egy-egy izgalmasabb enteriőrbe.










