Káosz és szépség - A Campana fivérek konvenciók nélküli designja

Szerző Halasi Rita

Fernando és Humberto Campana brazil testvérpárnak köszönhetően Dél-Amerika néhány éve végre felkerült a design térképére. (Sőt jóval több történt, Európa és Észak-Amerika érdeklődése a brazil zene, divat és film felé fordult, s ebben  nem kis szerepe volt a Campanák kultúraközvetítő designtevékenységének.)

São Paulo utcáinak atmoszférája (gyermekkoruk és egyben tervezőirodájuk színhelye), a favellák világa, a brazil zene és a karneváli kultúra mint inspirációs forrás eredetivé teszi, erős emóciókkal gazdagítja tárgyaikat, s egyben hitelesíti alkotói gyakorlatukat. Meggyőződésük szerint, a jövő tervezőjének munkájában utalnia kell kulturális hátterére - hagyományokra, színekre, történelemre -, hogy az általa megalkotott termékek közvetlenebb módon, s az érzelmekre hatva kommunikálhassanak a felhasználókkal.

Brazília asztal, 2006
Akár a kaleidoszkópok nyújtotta kép, úgy áll össze a színes üvegcserepek kaotikus halmazából a Campanák mozaikasztala

A Campana fivérek szokatlan matériákkal, s még szokatlanabb stílusban dolgoznak. Alkotásaik kiindulópontjaként olcsó, banális vagy éppen hulladék anyagokat (kartonpapír, drót, műanyagcső, széntörmelék, rongyok, fadarabok) választanak, amelyeket aztán aprólékos kézi munkával, illetve low-tech eljárásokkal építenek sajátságos szoborbútorrá. A dél-amerikai megacity-k kaotikus expanzióját spontán építészetnek nevezik, s ez a random-elv szerű, abszolút esetleges építkezési forma szinte minden tárgyuk sajátja. A primitív és az urbánus fúziójából, a korszerű technológia hiányából, az utcákon alvó homelessek és a szeméthegyek látványából valami egészen eredeti (s nem ritkán provokatívan ízléstelen) születik, olyan design, amely gyökeresen ellentmond az európai kultúra "jó design" fogalmának, s a sorvezetőként használt modernista esztétika majdnem minden alapelvének. 

Ezek a gyakran rusztikus, szándékoltan, tökéletlen, imperfekt, de nagyon expresszív darabok megjelenésükkel újra és újra lázba hozzák a designtársadalmat, minden egyes munka valóságos revelációval hat. A londoni Design Múzeum 2004-ben közel negyed évig nyitva tartó retrospektív tárlatot szentelt a Campana testvérek életútjának (Zest for Life címmel), bemutatva a kilencvenes évek végén nemzetközi hírnevet szerző páros alkotói metódusát, a prototípusokon keresztül egészen a kész termékekig.

Favela szék, 2003
A primitív trónushoz hasonló szék szerkezete a brazil nyomortanyák spontán építészetét követi

A Campanák egyike sem készült designernek. Humberto (1953) jogot tanult, Fernando (1961) építészként diplomázott (s ahogy az már fiúk esetében lenni szokott, az előbbi indián, az utóbbi asztronauta akart lenni). Az 1980-as évek közepén egy São Paulo-i garázsban kezdtek szoborszerű tárgyakkal kísérletezni; a kéznél lévő limlomokat hasznosító trash stílus, a spontán építkezés, a "csináltság" és a leleményesség már ekkor védjegyükké vált. A kiugrás 1998-ban történt, amikor a New York-i MoMA-ban Project 66 címmel Ingo Maurerrel közösen nemzetközi showt rendeztek. A szakma ekkor figyelt fel a testvérpárra: azonnal bekerültek az International Design Yearbook aktuális válogatásába, s az Edra kreatív igazgatója, Massimo Morozzi együttműködést ajánlott a számukra. Az olasz Edra cég, amelynek neve 1987 óta a nonkomformista design szinonimája, rögtön kollekciójába emelte a testvérpár két ülőbútorát (Vermelha, ……), hiszen a Campanák erősen individuális, ironikus és experimentális attitűdje jól illeszkedett a cég designfilozófiájához. Az azóta is tartó együttműködés nyomán csupa emlékezetes és excentrikus szoborbútor (többnyire szék és fotel) született/születik.

Vermelha fotel, 1993-98
500 méter zsinór feltekerésével több napi, aprólékos kézi munka eredményeként születik meg a Spagetti fotel

A testvérpár szinte minden munkájában a hagyományos kárpitos bútorokkal kapcsolatos beidegződéseink lebontására tesz kísérletet. A tradicionális szófát az ő világukban bársonnyal borított, 90 méter hosszú poliuretán csőből tekergetett óriáskígyó helyettesíti (Boa), a fotelek kárpitozását 400 méternyi zsinórból oldják meg (Vermelha), és a masszív háttámlákat seprűszálak váltják ki. Idén nyáron London újra hangos a Campanák jelenlététől. Az Albion Galériában Transplastic néven vesszőből és műanyagból készített, a kosárfonás és a nagyipari műanyagfeldolgozás technológiáját ötvöző, "mutáns" bútoraik láthatók, ahol a designeri munka már-már a génsebészethez hasonlítható. A kollekciót egyfajta immunológiai válasznak szánják: a természet körbenövi, megfojtja és bekebelezi a műanyagot. A 150 éves jubileumát ünneplő londoni Victoria and Albert Museum pedig a brazil designduót bízta meg, hogy kertjében speciális installációt állítson fel a 2002-ben tervezett és Viktória királynő után elkeresztelt Victoria Regis ülőbútoraiból.

Leatherworks ülőbútorok, 2007
Vedlő hüllőt idéző kárpitozás, a brazil testvérpártól megszokott, random-elv szerű technikával

Az alacsony lábakon álló, gumi, szőnyeg és textilmaradékok csíkjaiból összetekert puffokat az Amazonasban élő vízinövények inspirálták.  A Campanák szinte majd minden munkája designtörténelmet ír. Feje tetejére állítanak minden szabályt és konvenciót, annak érdekében, hogy megalkossák a tapasztalás és az újítás szüntelenül változóban lévő világát, s ami talán még fontosabb: hogy a maguk módján elkerüljék a brazil design európai kolonizációját.

Az Alessi számára készített kollekcióban (mécsestartó, edényalátét, váza és gyümölcsöstál stb.) egyazon szerkesztési elv variálódik