2014. július 29., Kedd - Bea, Flóra, Márta

Képírók otthona - A természet megértése

Szerző: Böjtös Kinga Fotó: Lelkes László

Szobám falát két festmény díszíti. Boda Balázs és Oláh Katalin festőházaspár, az egyik legszebb pannon táj, a Balatonfelvidék ismerőinek és megörökítőinek keze munkái. Úgy sejtem, két kép birtokában még nem számít gyűjtőnek az ember, ám amióta náluk jártam és megértettem a képeikből áradó nyugalom eredetét, és szívembe zártam a kis birtok álomszerű hangulatát, gazdái kedvességét, munkáik birtoklása többet jelent számomra a puszta gyűjtésnél…

    A Balatonfelvidék különleges hangulatú tájegysége a Dunántúlnak. A kiránduló innen már nem mindig látja, ám folyamatosan érzi a nagy tó közelségét. Ide már nem ér fel a nyaralók hangos zsivaja, a lángosszag, a zenés szórakozóhelyek éjjeli dübörgése. A mediterrán jellegű táj sajátos népi építészeti emlékeivel szinte ámulatba ejt, elringat és maradásra késztet.
    Sok városlakó érezte így, amikor pár évtizede az első fecskék – fővárosi írók, zenészek, képzőművészek – sorra vásárolni kezdték a kis falvak elhagyott parasztházait, ódon vízimalmait. A pajtákból így lett kívül rusztikus, belül komfortos nyaraló, a présházakból vendégház. Lassan egész falvak váltak rangos művészeti rendezvények, fesztiválok helyszínéül, díszletéül. Szentbékálla, Kapolcs, Monostorapáti, Pula vagyDörgicse… E falvak nevei már minden nyári programajánlóban ismerősen csengenek.
    Vendéglátóim története időben egybeesik, de indíttatásában eltér az előzőektől. ők valódi otthont áhítva indultak útnak, mert zaklatott, bizonytalan városi életükben nem találták meg önmaguk békéjét és kiteljesedését. E nehéz időszakban összekapaszkodva változtattak életükön és életterükön. Az, hogy épp erre vették az irányt, Balázs palóznaki gyökereivel magyarázható. A vidéki gyerekkor átmenetileg újra ide vezette őt – immár feleségével – a családi kúria falai közé. Innen járták tovább négy éven át a vidéket, míg rátaláltak a nevében is romantikus, szép csengésű Óbudavárra.

    A mencshelyi kanyart elhagyva – ahol egy pillanatra még megvillan a Balaton tükre – feltűnik templomtornyával, kis forrásával, dimbes-dombos, egyetlen főútra felfűzött házsorával a parányi település. Huszonöt épülete közül Katáék talán a legárvábban ácsorgóra találtak rá, amely egykor módosabb porta lehetett. A falrepedésekre, az udvaron tornyosuló limlomra ügyet sem vetve megragadta és nem engedte tovább őket a lankás kert szépsége, az erdő és a patak közelsége. Mintha álmukban már jártak volna itt…
    Több év kitartó – nem várt kiadásokkal megkeserített, kislányuk születésével megédesített – munkálatai során teljesen felújították a mészkő-lakóházat. Különleges, mész-lapokkal rakott fürdőszobát terveztek és kiviteleztek, a szobákban pedig új életre keltek a régi családi bútorok. Urizáló cseresznyefa szekrények, paraszt-szuszék, porcelán mosdótál, eredeti csiszolt üveges csillár, évszázados csipketerítő – egykor különböző társadalmi rétegek bútorai és tárgyai élnek most harmóniában egymás mellett.
    Apró emléktárgyak, régi fényképek gyűjteménye az a néhai ajtófülke, melyet eredetileg egy falrepedés miatt bontottak ki a háziak. A vakolat alatt talált terméskő falat érintetlenül hagyva üvegpolcos, rejtett világítású nyitott vitrint alkottak belőle.

    A támfalakkal tagolt, erdővel és patakkal határolt lankás kertet az egykori rendetlen gazdasági udvarból varázsolták valóságos arborétummá. Hihetetlen, hogy két ember keze munkája fekszik a levendula ültetvényben, a tavirózsákkal, víziállatokkal benépesített kerti tóban, a gondosan metszett rózsalugasban, a télálló kaktusz-gyűjteményben, a termő gyümölcsfákban, a nyírt pázsitban!
    E liget legfőbb éke az a különálló képgaléria-vendégház, amely a kert lankáit követve, előzetes tervek nélkül épült és bővült az évek során, az épp erre járó helyi mesteremberek tanácsa és közreműködése szerint. Igazán inspiráló, egyedülálló nyári helyszín az új festmények, műalkotások születéséhez. Hirtelen ötlettől indíttatva nőtt ki a földből a fatornyos kilátó is: a régi pincelejáró míves ajtajának készítője, az ostfiasszonyfai fafaragó iparművész és Balázs közös alkotása az építmény.
    A ház lakói közben lassan felfedezték a környék kincseit, volt szemük az apró csodákra: a korhadó zsalugáterekre, az ablakosztásban megcsillanó pókhálóra, a présházajtók míves kilincseire… Egy süllyedni látszó múlt veszi őket körül, szögre akasztott tárgyaival, elvadult növényzetével és a mindent beborító enyészettel.

    Ezt a világot kezdték hát festeni önkéntelenül, mentették a menthetőt, hogy megmaradjon az utókornak. Ecsettel dokumentálnak a ma emberének, amit még lehet: „AblakVöröstón”, „Nyugalmazott postamester háza”, „Pécselyi faluvég” – olvasom Boda Balázs festménycímeit. Kata képei inkább a tájról szólnak, festészeti stílusoktól függetlenül az állandóan öltözködő természet arcait ragadják meg. Ködös völgyek, magányos fák, szélborzolta erdőszélek titokban a nyugalom és örökkévalóság lenyomatai. Ha valaki hisz még egy másfajta életmód, a természettel való együttlélegzés lehetőségében, a lelassított idő ajándékaiban, induljon el, nézzen körül és alkudjon Óbudavár néhány eladó házára és térjen be a két művész, Boda Balázs és Oláh Kata otthonba. A közel tizenöt év folyamatos alkotómunkájával megteremtett saját, de mindenki előtt nyitva álló birodalomban csodálkozzon rá a temészetre és az alkotópáros rendkívüli érzékenységű, életigenlő világára.