Design feketén-fehéren - A fekete kontinens hatása az európai designra

Halasi Rita

A klasszikus görög-latin műveltség válságának és az európai perspektíva fokozatos kitágulásának jelei már a XIX. században is jelentkeztek. A XX. század elején az avantgarde irányzatok növekvő kíváncsisággal fordultak távoli világok, így Fekete-Afrika tárgykultúrája felé is

Eileen Gray: Pirogue heverő, 1920 körül (Fotó: Athenaeum 2000 Kiadó)
Az archaikus kenuformát a különleges felületkezelés (kívül barna lakkozás, belül ezüstfüst) a luxustárgy kategóriájába emeli

Az orientális hatások a művészet valamennyi területén érvényesültek, de többnyire az egzotikum szintjén maradtak. Jó pár évtizedre volt szükség ahhoz, hogy az idegen kultúrákra ne mint barbár és bizarr képződményekre tekintsenek, hanem ténylegesen beemeljék azokat az európai hagyományba.
 
A világkiállításoknak, a felfedező utaknak, valamint a sorra alakuló néprajzi gyűjteményeknek és múzeumoknak köszönhetően az érdeklődők egyre nagyobb tárgyanyaggal ismerkedhettek meg.

Erik Gunnar Asplund: Senna karosszék, 1925 A mahagóni vázra bőrhuzat feszül, a karfák elefántcsont faragványokban végződnek	Eileen Gray: Állólámpa, 1923 körül A totemoszlopra emlékeztető, még ma is megdöbbentően merésznek ható világítótest plasztikai értékei vitathatatlanok

 
Vlaminck művészi szemléletére éppúgy hatott az afrikai szobrászat, mint Picassóéra, Matisse-éra vagy Klee-ére; a kubista alkotók egyértelműen itt lelték fel gyökereiket. Picasso egy negroid plasztikát szebbnek értékelt a milói Vénusznál, „a Vámos” Henry Rousseau fantáziáját a dzsungel egzotikus világa tartotta fogva, s néhány évvel később, 1925-ben a fekete bőrű táncosnő, Josephine Baker (az Ében Vénusz) szemérmetlenül erotikus táncával egész Európát meghódította, és akkor még a fekete jazz bandek nyomában járó zenei őrületet nem említettük.

Brinkus Kata: Szahara, 2006 (Fotó: Fövényi Sándor)
Egyedi megrendelésre készült, kézi tűzéssel kivitelezett formaszőnyeg

A gyarmatok primitívnek és barbárnak tartott kultúrája expresszívebb és életerősebb volt, mint az európai hagyomány. A tárgykultúra szintjén az új és idegen az archaikusat képviselte, a rituális szobrok, a faragott maszkok és a használati tárgyak archetipikus, ősi formákat őriztek. Ez lehetőséget adott az alkotóknak arra, hogy elkerüljék a kiüresedett történeti stílusokat, s friss vért pumpáljanak az öreg kontinens művészetébe. Az art déco mindenhez vonzódott, ami különc, drága, egzotikus és a luxus érzetét keltette. Eileen Gray Mme Lewynek tervezett enteriőrjében (1933) faldekorációként strucctojást és pergament is használt, saját bútorait afrikai törzsi székekkel társította, s az állatbőrök gazdag használata valósággal védjegyévé vált.

Egyik legeredetibb munkája a Pirogue heverő, kézzel faragott kenura emlékeztet, amelyet belül ezüstfüsttel, kívül barna lakkal vontak be.
Később a ’60-as, ’70-es évek anti-design mozgalmai és a ’80-as években a Memphis tervezői új tartalmakat keresve fedezték fel ismét a Fekete-Afrika kultúráját. A modernizmus kulturális hajtóereje kifáradt, a hagyományos értékrendszerek megkérdőjeleződtek - ennek megfelelően alkotásaikat irónia és összetettség jellemezte. Eklektikus forrásokból merítettek, és össze nem illő elemek egyberántásával öntörvényű tárgyakat hoztak létre. Ezek a merész munkák egyértelműen a jó ízlés, valamint a Good Design bástyáit támadták. Racionalizmus- és funkcióellenes elveiket egyfajta kulturális pluralizmus színesítette, amelyben a magas és az alacsony kultúra, a kifinomult és a primitív azonos súllyal szerepelt. Az Európa-központúság a posztmodern időszakában dőlt meg véglegesen, hogy átadja helyét a kultúra demokratikusabb és egyetemes szemléletének.

Forrás: Interieur Magazin IX/1.