SZENTKIRÁLYI ZOLTÁN - Válogatott építészettörténeti és elméleti tanulmányok

Szentkirályi Zoltán a magyar építészettörténeti és építészelméleti irodalom megkerülhetetlen – ám mindeddig méltatlanul mellőzött – alakja. Régi adóssága a hazai könyvkiadásnak, hogy teoretikus tanulmányait egy válogatott kötetben jelentesse meg.

A Terc Kiadó – pótolandó e hiányt – legjelentősebb írásait adja közre. A zömmel a hatvanas, hetvenes években született elemzések nem csupán a szerző tudományos munkásságának a részei – annak bizonyságai, hogy a magyar építészeti képzés jelentős elméleti hagyományokra támaszkodhat.

Aki kezébe veszi a könyvet, az a szó legnemesebb értelmében vett polihisztori esszéket olvashat a magas szakmaisággal kifejtett építészettörténeti és építészetelméleti írásokat szemezgetve. A tanulmányok egyik csoportja történeti stílusok értelmezési problémáival, míg másik része általánosabb elméleti felvetésekkel foglalkozik.

A szerző olyan alapvető kérdésekre keresi a választ, mint a térszemlélet mibenléte, az építészeti tér értelmezése. A főként XV-XVIII. századi stílusproblémákat taglaló cikkek egyébként a „levegőben lógnának”, ha nem lenne olvasható egy egész építészetelméleti kategóriarendszert felépítő, és azt magyarázó okfejtések láncolata. Vitruvius éppúgy természetes hivatkozás ebben, mint a Heidegerre reflektáló fogalommagyarázat.

Összességében Szentkirályi a térszervezés művészeteként határozza meg az építészetet, vallva, hogy a világ mélyebb megismerését segíti elő, éppúgy, mint a képzőművészet többi műfaja. Ahogy a szerző fogalmaz: az épületeknek mondanivalója, „érzelmeket, egyéni, társadalmi vagy egyetemes emberi élménytartalmakat közlő tematikája van” a funkcionális formákkal rendbe szervezett tárgyi léten túl.

TERC KIADÓ