Ünnep a vitorlák árnyékában - Az új milánói vásárváros

Szerző Pfisztner Gábor

A Fiera szó kettős jelentéssel bír az olasz nyelvben. Egyrészről kiállítást és vásárt jelent, erre utal a Fiera Milano elnevezés is, másrészről pedig helyi ünnepet, vigalmat. A milánói vásárváros fenntartóinak és tulajdonosainak minden okuk megvolt arra, hogy a szót tavaly tavasszal mindkét értelmében büszkén mondják ki. 2006. március 31-én ugyanis nem kevésbé fontos személyiségek nyitották meg a Milánó észak-nyugati határában, Pero és Rho települések szomszédságában a kétmillió négyzetméteres területen felépült új vásárvárost, mint Olaszország miniszterelnöke, Silvio Berlusconi és Lombardia tartomány elnöke, Roberto Fomigoni.

Ezzel az aktussal mintegy befejezettnek nyilvánították az elmúlt évek egyik - ha nem a legnagyobb volumenű - építési projektjét Európában. A politika szereplőinek jelenléte nem véletlen tehát. A Milánó központjából javarészt elköltöző vásár új helyszínétől nem kevesebbet várnak, mint Lombardia tartomány harminc éve stagnáló gazdaságának fellendülését, s a város szerepének felértékelődését globális szinten. Ezeknek az elvárásoknak a régi vásárváros már nem lett volna képes megfelelni, ezért a Fondazione Fiera Milano vezetősége úgy döntött 2001-ben, hogy pályázatot ír ki egy új központ tervezésére.

Az új területen 1952 és 1992 között az AGIP olajfinomítójának be­rendezései és tárolói feküdtek. Annak bezárása után szükségessé lett az egyre terjeszkedő lombard főváros peremvidékévé vált körzet reha­bilitációja és revitalizálása. Nem véletlen, hogy az itt megépítendő komplexum tervezésére az a Maximiliano Fuksas kapta a megbízást, aki az utóbbi években egyre nagyobb figyelemmel fordult a városterve­zési problémák, azokon belül is a peremterületeknek a város életébe történő integrációja felé. A litván származású, de Rómában született építész úgy viszonyult a problémához, mintha egy új várost kellett vol­na létrehoznia és összekapcsolnia a meglévő infrastruktúrával. Fuksas egy feszes, szabályos rasztert képező alaprajzi elrendezést képzelt el, amely egyszerre képes megfelelni a technikai és logisztikai követelményeknek. Ugyanakkor a vásárváros nem csupán egy összetett funkció ellátását szolgálja, hanem az ötvenes-hatvanas években rend­kívül divatosnak és progresszívnek számító építészeti kiállításoknak a hagyományából is visszacsempész valamit.

Azoknak a "versenyeknek" is az volt az egyik, igaz ki nem mondott célja - az új törekvések bemu­tatásán túl -, hogy kísérletet tegyen önálló városrészek létrehozására, amelyeket egy már meglévő rendszerhez kellett hozzákapcsolni. A feladat alapvetően itt is ugyanaz volt. Ennek megfelelően Fuksas a területet valóban úgy tekintette, mint egy önálló közigazgatási egy­séget, amely rendelkezik igazgatási, nyilvános köztéri és "lakófunkci­ókkal", amelyeket egy jól szervezett és egyértelmű irányokat mutató logisztikai rendszer, valamint infrastruktúra kapcsol egybe. Ennek az elgondolásnak a leképeződése a nyolc, szigorú hasáb alakú pavilon­épület - amelyek födémjén (Le Corbusier megoldását idéző) furcsa, csapott tetejű ferde kúpokon keresztül juthat be a természetes fény-, továbbá a közülük kiemelkedő, szinte a geometriai középpontban álló irodaegység, amely egyben tömör megfogalmazása az egész elgondo­lásnak: a szabályos tömbök és íveit síkok kettősségéből adódó feszült­ség és az ebből áradó sajátos légkör megteremtése. Fuksas életművé­ben nem előzmények nélküli e megoldás. A hullámzó szalagok vagy a burjánzó sejtszerű alakzatok és a szabályos testek játéka több, jelen­leg készülő vagy tervezés alatt álló munkájának is jellegzetes eleme. A vásárváros közepén, azt kelet-nyugati irányban kettéválasztva hú­zódik az a több mint egy kilométer hosszúságú tengely, amelyre két ol­dalról mintegy felfűződnek az egyes épületek. Ez biztosítja két szinten a látogatók célirányos és lehetőleg minél rövidebb úton történő, ha­tékony mozgatását, amit mozgójárdák is elősegítenek. A felső szint ki­zárólag a személyi forgalomé, míg az alsó szinten járművek is halad­hatnak. A vásárváros igazi szenzációja a műszaki tartalmon és a lenyű­göző méreteken túl mindenképp ez a köztes terület, amelynek jelentő­ségét az adja, hogy más, korábbi megoldásokkal ellentétben, nem nyi­tott. Ezáltal a pavilonok közötti terület nem csupán átmeneti közeget, egy technikai rést jelenít meg, hanem önálló, ugyanakkor a vele kap­csolatban lévő épületekkel szerves egészet alkotó teret. Ily módon ré­szét képezi a kiállítási felületnek, miközben a közösségi szféra szerepét tölti be, amely oldja a pavilonok szigorú hangulatát.

Fuksas a lefedést könnyűszerkezetes tetővel oldotta meg. Ennek pedig olyan hatása van, mintha fátyol úszna, lebegne a levegőben, amely átengedi a levegőt és a fényt: felszíne állandó mozgásban van, hullámokat vet, kidomborodik és visszasüllyed. Helyenként a földig lenyúlik, máshol pedig hirtelen kicsúcsosodik. A látványos elemet a tervező bonyolult struktúrában valósította meg, nyilvánvaló módon a korszerű számítógépes tervezőrendszerek hathatós segítségével. Az alapmotívum azonban rendkívül egyszerű, háromszög vagy rombusz forma, amelynek sokrétű kombinálásából alakul ki az egész szövet. (Hasonló elven alapulnak azok a megoldások, amelyeket évtizedekkel korábban Buckminster Fuller alkalmazott, illetve a közelmúltban Sir Norman Foster a londoni Swiss Re toronynál.) Az építmény hatását tovább fokozza, hogy a szinte légies, áttetsző szerkezetet karcsú, magas pillérek hordozzák, amelyek a nagy távolsá­gokat átívelni képes szilárd struktúrának köszönhetően, igen ritkák. A látvány minden bizonnyal hasonlatos lenne ahhoz, ami akkor tárul fel előttünk, ha belépünk egy gótikus székesegyház főhajójába. Itt azon­ban a transzcendencia élményétől jobbára megfoszt minket a hat mé­ter magasan húzódó köztes szint.

A Fiera Milano új komplexuma méreteivel és technikai megoldása­ival, az itt létesülő új munkahelyekkel és infrastruktúrájával elsősor­ban az olasz ipar teljesítőképességét mutatja. Emellett azonban Milá­nó újból megnövekedett jelentőségét is aláhúzza, kiemelve az építésze­ti reprezentáció fontosságát. Mindez nem mellékes, ha belegondo­lunk, hogy a város építészettörténeti szempontból is jelentős, az ötve­nes évek derekán épült alkotásai - Gio Ponti Pirelli tornya és a BBPR tervezte Torre Velasca - óta építészetileg szinte semmi kiemelkedőt, jelentőset nem tud felmutatni. Ily módon Fuksas új vásárvárosa visszaidézi az ötvenes évek fellendülését és dicsőségét is.