Karácsonyi ének Budapesten
Szerző: Rubóczki Erzsébet Fotók: Lelkes László
Charles Dickens Karácsonyi ének című vékonyka könyvében kicsit romantikusan, ám igen érzékletesen ír az ünnep jelentőségéről: az emberiességről, a jótékonyságról, az egymásra figyelés fontosságáról. Jelen pillanatban ez a kis írásmű több szempontból is aktuális. Egyrészt pár hét és itt az ünep, másrészt az író egyenes ági rokona, Catherine Dickens már második éve él Budapesten.
A meglepő fordulatok ezzel még nem érnek véget, hiszen beszélgetésünk során az is kiderül, hogy a hölgy magyarországi tartózkodása korántsem véletlen. Catherine Dickens édesanyja magyar leány, a grófi Wenckheim-családból, míg anyai nagyanyja a Teleki család sarja volt. Magyar grófkisasszony, a józan és kimért angolokra távolról sem emlékeztető, magyaros temperamentummal, vékony alkatát meghazudtoló hihetetlen energiával. Nevéhez méltóan, karácsonyi bált szervezi, ez ügyben telefonál, küld e-maileket, tárgyal újságírókkal és szponzorokkal. egy pillanatra meg nem áll. Amikor végre letelepszik az étkező dolgozósarkának egyik foteljébe, a gyerekkoráról, a családról kérdezem, arról hogy a Dickens név mennyire befolyásolta élete alakulását. Egy jellegzetes angol kastélyról mutat fényképeket, amelyben felnőtt, majd angol nagyanyja elegáns házáról, amelyben a nyarakat töltötte. És mesél a múltról, az 1870-ben meghalt író leszármazottairól. A családot ízig-vérig angolnak gondolnánk, ám igencsak nemzetközi: a felmenők között találni franciákat, íreket, németeket és mint említettük, magyarokat is.
A famíliát híressé tevő íróra, a tőle örökölt névre természetesen büszke, de inkább a maga tehetségéből igyekszik élni. Saját leleményességének köszönhette a Brit Virgin-szigeteken szállodaipari managerként töltött éveket is. A tenger, a napfény, a színek élénk ragyogása inkább illett személyiségéhez, mint a ködös angol éghajlat. De tíz esztendő után újra a helyét kereste. Az elmúlt három évben járt Észak- és Dél-Amerikában, rövid időre visszatért Angliába, és közben meglátogatta Magyarországra visszaköltözött édesanyját is. Első magyarországi látogatásakor, a kilencvenes évek elején meg sem fordult a fejében a gondolat, hogy itt telepedjen le. Az országot inkább érdekesnek mint vonzónak találta, rácsodálkozott a Trabantra, a poros falvakra, sőt a magyar nyelvre is, amely igen furcsa hangzásúnak tetszett. Amikor azonban tíz évvel később újfent itt járt, még saját magát is meglepte az a hirtelen jött ötlet, hogy mégis itt éljen. Miért is ne?
Ismerkedett a nyelvvel, barátokat szerzett és dolgozni kezdett. És mintha az író fent említett kisregényének, a Karácsonyi éneknek a szellemiségét követte volna, jótékonysági bál szervezésébe fogott. A sikeres tavalyi rendezvényt idén, december hetedikén követi-követte a második. A több száz főnyi közönség és a szponzorok megnyerése nem kis feladat, de Catherine energiáit látva, a rendezvény sikere bizonyosra vehető.
Erről a lendületről győz meg lakása is, amelyet e rövid két év alatt a pesti Belvárosban kialakított. Férje lakásához hozzávásárolva a szomszédét is, majd a kettőt összenyitva reprezentatív otthont teremtett a gangos bérház harmadik emeletén. A stílus vegyes, az összkép mégis egységes. Méhviaszolt és festett régi magyar fenyőbútorok, spanyol textilek, és az Angliából ideszállított értékes családi darabok alkotják az egyes helyiségek berendezését. Az előtér, illetve a konyhához kapcsolódó étkező és könyvtársarok fenyőből és kovácsoltvasból készült bútorainak a kiválasztásában és megtervezésében a kecskeméti Kéttemplom Galéria, a függönyök és kárpitok válogatásában az Andrássy úton található KA International spanyol textiles cég lakberendezői segítették. A színvilág – amely szinte minden helyiségben más és más – kizárólag Catherine ízlését tükrözi. „A sárga, zöld és kék falak, mellettük a szintén határozott színvilágú és mintájú textilek bizony meglepik a legtöbb vendégünket. A tenger mellett azonban hozzászoktam az erőteljes tónusokhoz, a napfény ragyogásához, a színek izzásához. Itt mások a szokások, más az éghajlat, de a napsütést ide lehet varázsolni.“ A szalon és a nappali halványzöld környezetében jól érvényesülnek az Angliából hozott fekete szalonbútor és a nemesebb fából készült intarziás régiségek. A kék-bordó baldachinos hálószoba talán a legmeglepőbb részlete a lakásnak, míg a vendégló, illetve az étkező és „környéke“ otthonosságával marasztal. Nem véletlen, hogy mi is itt, e napsütötte térben, a kis asztali lámpák fénykörében, a könyvek szomszédságában üldögélünk. Itt hallok további terveiről is, lakberendezői ambícióiról, amelyek igazán sajátosak. Ki gondolná, hogy a 10x10 méteres, unalmas, sátortetős vidéki kockaházak inspirálóan hathatnak valakire? Lehet, hogy külföldről kell érkezni és friss szemmel nézni? Meglehet, mindenesetre tény, hogy éppen ezek a számunkra semmitmondó épületek mozgatták meg fantáziáját. Úgy véli, hogy belül, viszonylag kevés befektetéssel ragyogóan átalakíthatók ezek a házak. Ötletei és lendülete, sőt lakberendezői adottsága is megvan hozzá, hogy elképzelését megvalósítsa. A lehetetlent ugyanis nem ismeri.
