2012. február 08., Szerda - Aranka

Augusztus 31-ig bárki szavazhat!

A MAXCity Lakberendezési Központ tavasszal meghirdetett „Asztalra magyar!” pályázatára több mint száz munka érkezett. A zsűri értékelésénél az innovatív gondolkodásmód és az esztétikai színvonal mellett komoly hangsúlyt kapott a gyárthatóság kritériuma is.

 

A végső cél ugyanis az, hogy a tervekből megvalósítható és megvásárolható munkák szülessenek. Mindezek alapján ítélte a zsűri az első díjat Varga Dávid és Varga Szilvia Marcella közös, Allwax nevű, teljes egészében viaszból készül, többféle méretben és formában kiönthető gyertyatartójának (nyitóképünkön). Így viaszból készülne a talp is, amely azonban kanóc híján mégsem ég el, és benne gyertyák időről időre pótolhatók.

A dekoratív és ötletes munka mellett a második díjat Zsabokorszky Lili Levél című salátás kanala kapta. A pálmalevél struktúrája által inspirált, roppant egyszerű, ám rendkívül szellemes szedőlapát - tervezője elképzelése szerint - fémből és műanyagból egyaránt megvalósítható.

A harmadik helyezett a Design Studio Mika & Heni által benyújtott MODU kerámiatál lett. A kétszintes tál harmonikus formájával, illetve funkcionális összetettségével győzte meg az ítéletalkotókat. Ám mindezzel még koránt sincs vége a versenynek. Augusztus 31-ig interneten is megtekinthető, illetve a MAXCity második emeletén élőben is látható egy válogatás azokból a további munkákból, amelyeket a zsűri szintén jónak ítélt. Ezekre bárki ítéletet mondhat akár a világhálón www.maxcity.hu/Palyazatok-AlapFeladat.html akár egy szavazólapot kitöltve a helyszínen. De nemcsak a pályázat színvonala miatt érdemes megtekinteni e terveket, hanem azért is, mert a szavazók között három darab 20 ezer forintos utalvány is gazdára talál.