Átadták „Az év akadálymentes épülete 2009” díjakat
Nyitókép: Taksony - Óvoda és Szociális Szolgáltató Központ
Április 21-én a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztálya, valamint a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.közreműködésével adták át „Az év akadálymentes épülete
A tavalyi évben nyolcadik alkalommal hirdették meg e pályázatot, melyre most összesen (csupán) 10 pályamű érkezett.
Zsilinszky Gyula, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztályának vezető főtanácsosa – a Bíráló Bizottság tagja – az ünnepélyes átadás alkalmával az öröm mellett megjegyezte: „Az akadálymentesítéssel kapcsolatban sokáig nem beszélhettünk diadalmenetről. Amióta mi ezzel foglalkozunk, már sok-sok milliárd forint áramlott ezen fejlesztésekre, mégis nehezen látszik az előretörés. Elgondolkodtató, hogy szinte alig van olyan épület, ahol minden rendben lenne, pedig a jogszabályok és a felelős szakemberek ott vannak! A hibáknak nincs gazdájuk, mindenki csak kicsit vét, aztán ezek összeadódnak. Nem akarok ünneprontó lenni, de csak ezekből a meglátásokból és jóindulatú kritikákból lehet fejlődni és előrébb lépni. Szerencsére számos jó példa is van. Most is több helyen láttunk valódi összefogást, készséges és lelkes együttműködés pozitív eredményeit”
A Zsilinszky Gyula által említett jó példák közül három projekt 2,5 millió forint összdíjazásban részesült, míg kettőt elismerő oklevéllel jutalmaztak.
Tervező: Schweighoffer Gabriella | kivitelező: Polip 2001 Kft, Várpalota
Tervező: Medek Gyula | kivitelező: Taksony Településüzemeltető Közhasznú Nonprofit Kft.
500.000 Ft díjazásban részesült Rétság, Polgármesteri Hivatal az akadálymentes használatot a helyi adottságoknak megfelelően, komplex módon biztosító építészeti műszaki megoldások elismeréseként.
Tervező: Kramlik Kornélia | kivitelező: Ré-Bau Bt., Rétság
Tervező: Németh Márta (MERÉSZ Kht.) | kivitelező: VEMÉV-SZER Kft.
Tervező: Bakonyi Attila (KORMORÁN Kkt.) | HUNÉP Universal Zrt.
A projektekről készült kiadvány anyaga letölthető a www.e-epites.hu portálról.
Az átadó ünnepségen megemlített „Tervezési Segédlet az akadálymentes épített környezet megvalósításához” című kiadvány 2007-ben az ÖTM Területfejlesztési és Építésügyi Szakállamtitkárság Építésügyi és Építészeti Főosztálya megbízásából és támogatásával készült, a megjelenéssel kapcsolatos feladatokat a VÁTI Kht. koordinálta. Ez és a komplex akadálymentesítéssel foglalkozó további tervezési segédletek szintén letölthetők a www.e-epites.hu portálról: http://www.e-epites.hu/segedletek/muszaki-segedletek







