Ferkai András - Űr vagy megélt tér
Építészettörténeti írásokat ígér Ferkai András: űr vagy megélt tér című kötetének alcíme, ám az olvasó többet kap e Terc Kiadó által kiadott könyvtõl, mint holmi történeti áttekintéseket és elemzõ leírásokat.
Gondolatébresztõ sorokat tartalmazó mű ez az építészetrõl, arról a téralkotó művészetrõl, melynek története a térformálás története. A falak között maradó „űr” az építész mesterségének legfõbb „anyaga”, hiszen az építészet alapvetõ célja az ember által használható, védett zugokat leválasztani a végtelen természeti térbõl. De miként jelenik meg valójában a tér fogalma az építészeti gondolkodásban? A szerzõ (részben) erre keresi a választ írásaiban, amelyet más szavakkal úgy foglalhatunk össze Ferkai nyomán: miként formálja az emberi képzelet a teret, amelyet (lévén anyag nélküli kiterjedés, „üresség”), csak anyag – tömeg és felületek – közvetítésével képes érzékelni?
A kötet a XX. század építészetét vizsgálja, hiszen a térrõl való ilyen gondolkodás a modern építészet kibontakozásával, a múlt század elsõ évtizedében került az építészeti diskurzus középpontjába. Ezt folyamatot tárja fel az a tizennyolc építészettörténeti, -elméleti tanulmány, mely mintegy húsz év alatt született: a különbözõ műfajú írások az elmúlt század, fõleg a két világháború közötti, illetve az 1945 utáni magyar, közép-kelet- és nyugat-európai építészet sajátosságairól, elméleti problémáiról szólnak. Az olvasót eligazító bevezetõ tanulmányok fontos tudományos alapvetéseket közölnek a vizsgált idõszak építészeti törekvéseirõl: a nemzeti jelleg kérdésérõl a téralkotásban, az avanatgarde és a modern mibenlétérõl. S ez utóbbi írás ébreszthet rá leginkább bennünket arra, mennyire élõ, mondhatni soha nem nyugvó vita tárgya lehet napjaink építészete, hiszen mi is az az újra divatba jött modern, vagy neomodern, (ahogy a trenddiktálók nevezik a posztmodern utáni építészetet)? Az itt felsorolt fogalmak jelzik: bizony szükség van a szerzõ által fogalomtisztázónak nevezett sétára a címkék erdejében. Ferkai alapos választ ad a „mi a modern?” kérdésére, de a tudományos számbavétel mellett (a modern értelmezése, viszonya a posztmodernhez, a minimalizmus stílusmeghatározása vagy akár a fenomenológia filozófiai irányzatának hatása az építészeti gondolkodásra) talán fontosabb a téralkotás azon meghatározása, mely azt a harmóniára való törekvésként írja le, azaz türelemmel és kemény munkával végzett művészeti tevékenységként, amely a természetszerű, mesterkéletlen szépséget kutatja. A különbözõ építészettörténeti korszakok vagy épületegyüttesek mikrovizsgálatai, alapos elemzései – a szakmai zsargon ellenére – nem feledtetik el az olvasóval a szerzõ gondolatébresztõ elméleti felvetéseit, melyek a könyv végén található esszékben újra az építészeti terek titkait kutatják.
Terc Kiadó








