2012. február 04., Szombat - Andrea, Csenge, Janka, Ráhel

Már épüle a világ legnagyobb napelemes irodája

A világ eddigi legnagyobb méretű, napenergiával ellátott irodaházának építésébe kezdtek november 27-én Kína északnyugati tartományának, Shangdongnak egyik városában, Dezhouban. A 75 ezer négyzetméter alapterületű épületkomplexum az irodákon kívül egyebek mellett kiállítási központoknak, tudományos kutatórészlegeknek és egy hotelnek is helyet ad majd. A tervek szerint az óriási méretű építményt teljes egészében napkollektorok látják el energiával. Az egyes építészeti egységekben a Nap () és a Hold () kínai írásjeleinek karaktererei ismerhetők föl, míg az építmény fehér színe a tiszta energia felhasználását hirdeti, ünnepli.

 

A „zöld gondolat” áthatja a konstrukció egészét: például a napcellákon túl, a külső struktúra kialakításához mindössze 1 százalékát használják föl annak az acélmennyiségnek, amelyre Peking új építészeti jelképének, a Madárfészeknek a létrehozásához anno szükség volt.

Az építkezés dinamikájára jellemző, hogy a 2010 őszén megrendezésre kerülő 4th World Solar City Congress eseményeinek központja éppen ez az épület lesz.

Továbbiak: china.org