A ház­tól a kis­ka­ná­lig – la­kó­há­zak az össz­mű­vé­szet je­gyé­ben

Szer­ző: Roth­man Gab­ri­el­la

Nem­rég mu­tat­tak be Né­met­or­szág­ban egy olyan mo­bil la­kó­egy­sé­get, amely­ről épí­té­szek, for­ma­ter­ve­zők és szak­fo­lyó­i­ra­tok is ma­ra­dék­ta­lan el­is­me­rés­sel nyi­lat­koz­tak. Wer­ner Aiss­lin­ger „hor­doz­ha­tó há­za” nem­csak szel­le­mi­sé­gé­vel és a rész­le­tek ki­fi­no­mult össz­hang­já­val idéz­te fel azo­kat a még ma is ki­vé­te­le­sen nagy­ha­tá­sú al­ko­tá­so­kat, ame­lyek­re az épí­té­szet­tör­té­né­szek a ze­ne­tör­té­net­ből köl­csön­vett Ge­samt­kunst­werk jel­zőt al­kal­maz­zák: komp­le­xi­tá­sa és funk­ci­o­na­li­tá­sa ré­vén a vé­ge­red­mény is ugya­no­lyan ér­té­ket kép­vi­sel.

    A „Ge­samt­kunst­werk” ki­fe­je­zés Ri­chard Wag­ner­től szár­ma­zik, aki sa­ját ope­rá­it ír­ta le ve­le, utal­va a ze­ne, a drá­ma­i­ro­da­lom és a szín­ház meg­bont­ha­tat­lan mű­vé­szi egy­sé­gé­re. Az épí­té­sze­ti sza­ki­ro­da­lom­ban a szó ere­de­ti je­len­té­sé­hez iga­zod­va olyan, azo­nos irány­el­vek men­tén ter­ve­zett és ki­vi­te­le­zett épü­le­tek jel­lem­zé­se­kor hasz­nál­ják e fogalmat, ahol ma­ga az épít­mény, an­nak bú­tor­za­ta, de­ko­rá­ci­ó­ja, a ki­e­gé­szí­tők hosszú so­ra, ese­ten­ként a kör­nye­zet is egy­azon kon­cep­ció kö­vet­ke­ze­te­sen meg­va­ló­sí­tott és egyen­ran­gú ele­me. Ezek a fő­ként ma­gán­há­zak, vil­lák és nya­ra­lók szinte kivétel nélkül egyet­len sze­mély szak­mai irá­nyí­tá­sa alatt ké­szül­tek, aki­nek te­het­sé­ge, sok­ol­da­lú­sá­ga és min­den­re ki­ter­je­dő fi­gyel­me le­he­tő­vé tet­te az egy­sé­ges stí­lu­sú tö­ké­le­tes össz­kép, a „to­tá­lis mű­al­ko­tás“ lét­re­jöt­tét.

    A mű­vé­sze­ti egy­ség jel­sza­vát el­ső­ként a sze­cesszió moz­gal­ma hir­det­te meg. Az ek­lek­ti­ka el­le­ni láz­adás olyan szem­lé­le­tet hí­vott élet­re, amely egy ad­dig so­ha­sem lá­tott egy­ség igé­nyét fo­gal­maz­ta meg az épí­té­szet­ben és egyéb mű­vé­sze­ti ágak­ban is. Ter­mé­sze­tes volt te­hát, hogy az en­te­ri­ő­rök a be­fog­adó épü­let­tel azo­nos szel­le­mi tar­ta­lom­mal va­ló­sul­hat­tak meg. A bel­ga Vic­tor Hor­ta ra­ci­o­ná­li­san szer­kesz­tett, új­sze­rű la­kó­há­zai és bú­to­rai, vagy a skót Char­les Ren­nie Mac­kin­tosh fi­no­man ki­dol­go­zott, ar­tisz­ti­kus hang­vé­te­lű mun­kái mind jól is­mert pél­dá­kat kí­nál­nak er­re. Mac­kin­tosh 1903-ban ké­szült Hill Ho­u­se-ának lát­vá­nyos te­rei, le­nyű­gö­ző bú­to­rai és lám­pái akár ön­ál­ló mű­al­ko­tás­ként, akár egy ko­he­rens össz­kép ré­sze­ként is kü­lön­le­ges él­ményt nyúj­tot­tak. Ez a ki­vé­te­les har­mó­nia ih­let­te meg az oszt­rák Jo­sef Hoff­mannt is, aki a Wi­e­ner Werks­tät­te tag­ja­ként al­kot­ta meg éle­te fő­mű­vét, a kor­szak esszen­ci­á­lis le­nyo­ma­tát is je­len­tő Stoc­let-pa­lo­tát. Az 1905 és 1910 kö­zött ­épült, min­den te­kin­tet­ben le­nyű­gö­ző re­zi­den­cia lát­vá­nyos és hű bi­zo­nyí­té­ka ter­ve­ző­je épí­té­szi ké­pes­sé­ge­i­nek, rend­sze­rel­vű szem­lé­let­mód­já­nak, s egy­ben hi­he­tet­len sok­ol­da­lú­sá­gá­nak is. A bel­ső te­rek egy­sé­ges ki­a­la­kí­tá­sa mel­lett szá­mos bú­tor, sző­nyeg, tex­til és egyéb dísz­tárgy is az ő ter­vei alap­ján ké­szült. A szin­te tö­ké­le­tes vé­ge­red­mény má­ig tar­tó prog­resszi­vi­tá­sát mu­tat­ja, hogy egyes bú­to­ra­it ma is gyárt­ják, il­let­ve szá­mos be­ren­de­zé­si tár­gya elő­ké­pe je­len­tős kor­társ da­ra­bok­nak.
    A Wi­e­ner Werks­tät­te ál­tal kép­vi­selt ge­o­met­ri­kus és „fi­no­man ci­zel­lált“ for­ma­nyelv az évek so­rán olyannyi­ra le­egy­sze­rű­sö­dött, hogy nyomában meg­je­lent egy új­faj­ta esz­té­ti­ka, amely a szép­ség fo­gal­mát a füg­gő­le­ges és a vízs­zin­tes vonalak­ egy­sé­gé­ben és a tisz­ta szí­nek hasz­ná­la­tá­ban lát­ta. Ez a stí­lus nem az egyes mű­fa­jok egy­ség­be fog­la­lá­sá­val ér­te el az össz­mű­vé­sze­ti el­gon­do­lás cél­ki­tű­zé­se­it, ha­nem ép­pen az eze­ket egy­más­tól kü­lön­vá­lasz­tó, hol éles, hol ép­pen csak ér­zé­kel­he­tő hat­árok le­bon­tá­sá­val.

    A De Stijl azt az alap­el­vet kö­vet­te, hogy akár épü­let­ről, akár bú­tor­ról vagy más hasz­ná­la­ti tárgy­ról is gon­dolko­zott, min­den eset­ben azok szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sé­ből, struk­tú­rá­já­ból in­dult ki, ez szol­gált az egész ki­dol­go­zá­sá­nak ren­de­ző­el­ve­ként. A stí­lus for­ra­dal­mi új­do­ná­sá­gát nem­csak a re­du­kált esz­köz­rend­sze­ré­ből fa­ka­dó di­na­mi­kus al­ko­tá­sok je­len­tet­ték, ha­nem a tér szö­ve­té­nek el­té­rő ér­tel­me­zé­sé­ből fa­ka­dó, a la­kó­te­rek ra­di­ká­li­san új el­ve­ken nyug­vó ki­a­la­kí­tá­sa is. Ily mó­don a Schrö­der-ház­ban, amit a cso­port egyik meg­ha­tá­ro­zó alak­ja, Ger­rit Ri­et­veld ter­ve­zett, el­húz­ha­tó fa­lak se­gít­sé­gé­vel te­remt­he­tő meg egy vál­toz­tat­ha­tó alap­raj­zú, kö­tet­len funk­ci­ók be­töl­té­sé­re al­kal­mas ott­hon.
    Ez a funk­ci­ó­el­vű fel­fo­gás a XX. szá­zad leg­meg­ha­tá­ro­zóbb irány­za­tá­ban, a Ba­u­ha­us-moz­ga­lom­ban ér­te el csúcs­pont­ját. Te­o­re­ti­ku­sai nem­csak a te­rek funk­ci­ó­it és össze­füg­gé­se­it ér­tel­mez­ték át, de új­ra­fo­gal­maz­ták a tár­gyak és a for­mák tel­jes rend­sze­rét is. Olyan je­len­tős egyé­ni­sé­gek tet­ték ma­gu­ké­vá eze­ket az új alap­el­ve­ket, akik ezek­ből ki­in­dul­va meg­te­rem­tet­ték a mo­dern épí­té­szet alap­ja­it. Le Cor­bu­si­er ra­ci­o­ná­lis la­kó­házs­ze­r­ke­ze­tei ré­vén pél­dá­ul meg­va­ló­sul­ha­tott a több­fé­le ér­tel­me­zést le­he­tő­vé té­vő te­rek kap­cso­la­ta. Az 1930-ban be­fe­je­zett Vil­la Sa­vo­ye ese­té­ben a be­é­pí­tett bú­tor­zat a ház funk­ci­o­ná­lis „fel­sze­re­lé­sét“ ké­pe­zi, így az­zal a ko­ráb­bi­ak­hoz ké­pest szo­ro­sabb struk­tu­rá­lis kap­cso­lat­ban áll.
    Ha­son­ló­an komp­lex gon­dol­ko­dás jel­le­mez­te Bre­u­er Mar­celt, il­let­ve Mi­es van der Ro­hét is. Az utób­bi ál­tal ter­ve­zett, szin­tén 1930-ra fel­épült Tu­gend­hat vil­la az új la­kás­mű­vé­szet, az ele­gan­cia, a mér­ték­tar­tás és a tö­ké­le­tes ará­nyok is­ko­la­pél­dá­ja. Itt sem ta­lál­ha­tunk fa­lak­kal el­vá­lasz­tott szo­bá­kat, csak tér­be nyú­ló, ne­mes anya­gok­kal bo­rí­tott fal­sí­ko­kat és ra­di­ká­li­san új­sze­rű bú­tor­da­ra­bo­kat. In­nen szá­mít­ha­tó a mo­dern la­kás­bel­ső fo­gal­ma, ami ma­gá­val hoz­ta a tér va­ló­sá­gos él­mé­nyét. En­nek ér­zé­ke­lé­sé­hez és értékeléséhez az ame­ri­kai Frank Lloyd Wright sze­rint nem­csak az épí­tett, de a ter­mé­sze­tes kör­nye­zet is hoz­zá­tar­to­zik. El­gon­do­lá­sá­ban a há­zak élő or­ga­niz­mu­sok, ame­lyek­nek nem­csak vi­zu­á­li­san, de struk­tu­rá­li­san is kap­cso­lód­ni­uk kell az adott hely szel­le­mé­hez. Az Ed­gar Ka­uf­mann szá­má­ra ter­ve­zett le­gen­dás Fal­ling Wa­ter/Ví­ze­sés há­zá­ban a fel­hasz­nált ter­mé­sze­tes anya­gok, a szer­ke­zet és a be­ren­de­zés szét­vá­laszt­ha­tat­lan hár­mas egy­sé­get al­kot­nak.

    Az itt me­gem­lí­tett konst­ruk­tő­rök ki­vé­tel nél­kül épí­té­szek vol­tak, aki­ket ki­vé­te­les te­het­sé­gük, el­kö­te­le­zett­sé­gük, va­la­mint rend­szer­szem­lé­le­tük – és per­sze meg­bí­zó­ik­nak az új­ra nyi­tott és fo­gé­kony gon­dol­ko­dás­mód­ja – tett ké­pes­sé ar­ra, hogy prog­resszív al­ko­tá­sa­ik­kal át­for­mál­ják az épí­tett kör­nye­zet­ről al­ko­tott fo­gal­ma­in­kat. Az­óta ter­mé­sze­te­sen töb­ben pró­bál­koz­tak az­zal, hogy ilyen mér­ték­ben össze­han­golt épü­le­te­ket és en­te­ri­ő­rö­ket hoz­za­nak lét­re, de csak ke­ve­sek vol­tak ké­pe­sek rá, hogy a for­ma­ter­ve­zés te­rén is épí­té­szi te­vé­keny­sé­gük­höz mér­he­tő ér­té­ket te­remt­se­nek. Ami­kor pe­dig a II. vi­lág­há­bo­rú után a de­sig­ne­rek kép­zé­se ön­ál­ló te­rü­let­té fej­lő­dött, az egyes fel­adat­kö­rök tel­je­sen kü­lön­vál­tak. Igaz, a nyolc­va­nas évek­ben Et­to­re Sotts­sas, il­let­ve egy év­ti­zed­del ké­sőbb Phi­lip­pe Starck is be­mu­ta­tott né­hány na­gyobb ívű al­ko­tást, de ők is, és a te­het­sé­gük alap­ján az ilyen prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra hi­va­tott egyéb szak­em­be­rek is in­kább a na­gyobb lép­té­kű, el­ső­sor­ban épí­té­sze­ti ki­hí­vást je­len­tő mun­kák­hoz kap­cso­ló­dó fel­ada­tok­ra kon­cent­rál­tak.
    A for­ma­ter­ve­zők több­sé­ge – bár egy­re több­fé­le te­rü­le­ten te­vé­keny­ke­dik – nem elég fel­ké­szült ilyen mé­re­tű pro­jek­tek ki­dol­go­zá­sá­hoz. Az el­múlt évek­ben egy-egy ma­ga­zin vagy gyár­tó fel­ké­ré­sé­re ké­szül­tek ugyan kí­sér­le­ti ter­vek, de ezek vagy nem va­ló­sul­tak meg vagy csak egy­sze­ri al­ka­lom­ra „áll­tak össze“ mű­ter­mi kö­rül­mé­nyek kö­zött, gya­kor­la­ti­lag dísz­let­ként funk­ci­o­nál­va. Az el­múlt né­hány év­ti­zed „ese­mény­te­len­sé­ge” mi­att vált iga­zán fi­gye­lem­re­mél­tó kí­sér­let­té Wer­ner Aiss­lin­ger ízig-vé­rig XXI. szá­za­di la­kó­é­pü­le­te, amely amel­lett, hogy egy­sé­ges szel­le­mi­sé­get kép­vi­sel, ké­pes a kor­szak igé­nye­i­re, élet­ve­ze­té­si szo­ká­sa­i­ra adek­vát mó­don ref­lek­tál­ni, és azok­nak meg­fe­le­lő kor­sze­rű anya­gok­ból so­ro­zat­ban is elő­ál­lít­ha­tó meg­ol­dást nyúj­ta­ni.