Masdar – az első hulladék- és autómentes városrész
Az 50 ezer lakosúra tervezett negyed negyedannyi energiát és feleannyi vizet használ majd fel, mint egy hagyományos technológiával épült városrész.
A projekt célja, hogy Abu Dhabi úttörővé váljon a fenntartható fejlődést biztosító, innovatív, környezetbarát technológiák kifejlesztésében. A 2016-ban felavatásra kerülő Masdar (arabul „forrást” jelent) 25 év alatt 2 milliárd dollár értékű olajat takarít meg, és 2 százalékkal járul hozzá Abu Dhabi éves GDP-jéhez.
A 6 négyzetkilométeren elterülő Masdar Abu Dhabi legújabb kezdeményezése annak érdekében, hogy az Emirátusok fővárosát a világ vezető tudományos kutatási fellegvárává tegye. A hét fázisban megépülő városrész többek között irodáknak, lakóparkoknak, tudományos, oktatási és technológiai központoknak ad helyet. Masdar a levegőből Masdar vezetősége mindent megtesz, hogy a legkiválóbb szakértőkkel dolgozzon együtt többek között a fenntartható közlekedés, a hulladék- és vízgazdálkodás, a környezetbarát építőipar és a megújuló erőforrásokon alapuló technológiák területéről. A környezettudatos városrészben az idén nyitja meg kapuit a Masdar Tudományos Műszaki Egyetem (Masdar Institute of Science and Technology - MIST), amely a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre képez ki szakembereket. Masdar számos nemzetközi partnert is sikeresen magához vonzott, többek között a városrész megépítésében közreműködő GE is ide helyezi első Ecomagination nevű kutatási központját. Az új központ feladata a globális cég környezetbarát technológiáinak továbbfejlesztése, amelyek elősegítik az ügyfelek környezetvédelmi problémáinak megoldását, miközben maximalizálhatják teljesítményüket és csökkenthetik költségeiket. A GE és a Masdar építéséért felelős Mubadala Development Company emellett több, a város infrastruktúráját bővítő kutatás-fejlesztési, repüléstechnológiai és ipari projektben is együttműködik.
A hír folytatássa/forrás: geographic







