2012. február 08., Szerda - Aranka

Előszobai ötletek

Elsőként többnyire az ugrik be róla, hogy az a lakás névjegye. Ami a stílusjegyeket, színvilágot, hangulatot illeti, általában nem nehéz reprodukálni az otthonra jellemzőket.

Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy az ön otthona is megfeleljen minden elvárásnak. A funkcionális berendezés, vagy az arányos térérzet megteremtése sok esetben gondot jelent.

A legtöbbször ugyanis vagy túl sok van valamiből, vagy túl kevés. Ezért gyakran mostohán bánunk ezzel a helyiséggel, s így oda az első jó benyomás. Öt ilyen „túl kevés – túl sok” típusú problémát gondoltunk végig, s adunk ötleteket a megoldásukhoz.

 

 

Ha túl kevés a pénz

Egy kiselejtezett régi létra vagy a gyerekágy már használaton kívüli rácsa is megteszi polc gyanánt, ha felszereljük az ajtók fölé. A kabátokat vállfán vagy hajlított acélkampók segítségével akaszthatjuk fel rá, s a polc egyben bőröndtartó is. A mennyezethez rögzítés történhet egyszerű csillárhoroggal, sodort kötéllel, vagy esztergált „fapogácsákkal”.

Ha túl kevés a hely

Hiába kaphatók szebbnél szebb előszobaszekrények, ha a rendelkezésre álló falfelület roppant kicsi. Egy, a mennyezetről lelógatott láncnak sokkal nagyobb a kapacitása, mint egy-két fogasnak, hisz a láncszemekre különböző magasságokban akaszthatunk kabátokat. Egy régi esernyőből, vagy erősebb vászonanyagból némi varrással esernyőtartót is készíthetünk alá

Ha egyáltalán nincs hely

Sok lakásban előfordul, hogy egyáltalán nincs falfelület a fogas számára, olyan sok az ajtó az előszobában. Ilyenkor fel lehet áldozni valamelyiket a kabátjaink számára. Ha keretbetétes az ajtólap, a betétet egyszerűen ki kell vágni, és a helyére lehet rögzíteni a tárolót. Íves háta készülhet hajlítható rétegelt lemezből vagy perforált lemezből, ha a helyiség használata szempontjából nem zavaró a perforációk miatti állandó áthallás és „szellőzés”. Azzal azonban mindenképpen számolni kell, hogy a kabátok súlya megnöveli az ajtópántok terhelését, de a súlypontja változatlanul középen marad.

További ötletek és forrás: ötletmozaik.hu