Ismeretlen ismerősök - Christopher Dresser életműve

Szerző: Rothman Gabriella

A modern formatervezés története a XIX. századi Angliába nyúlik vissza. Az iparosodás és a társadalmi átalakulások, az élet és a művészet egymásra hatása révén egy új művészeti ág és azzal párhuzamosan egy komplex mozgalom bontakozott ki, amelynek vezető személyiségei közé olyan tervezők és teoretikusok tartoztak, mint John Ruskin, William Morris és az első ipari formatervezőként is emlegetett Christopher Dresser.

    A technika különböző területeinek tökéletesedése, a nagyipar rohamos fejlődése a XIX. század harmincas éveitől lehetővé tette a szériagyártást. Azok a termékek, amelyek eddig kézzel és egyenként készültek egy igencsak szűk, ám annál tehetősebb réteg számára, már nagyobb mennyiségben és lényegesen alacsonyabb áron váltak elérhetővé. Szintén erre az időszakra datálható a múzeumok és galériák alapításának kezdete és a kiállítások szervezése, amely jelentős lépés a művészetek szélesebb körű megismertetésében.
    Ennek a kornak egyik legaktívabb újítója és egy egészen egyedi stílus megteremtője az 1834-ben, Glasgowban született Christopher Dresser is, akinek öröksége nélkül szegényebb lenne egyetemes vizuális kultúránk. Rendkívül fiatalon, mindössze 13 évesen már a londoni School of Design hallgatója volt, ahol a festészet és az építészet alapvető ismereteinek elsajátítása mellett a botanikával is foglalkozott. A növények bonyolult felépítésű szerkezeti rendszere és az általa nyújtott dekorációs lehetőségek olyan nagy hatást gyakoroltak rá, hogy később azok tudományosan megalapozott ábrázolásának és művészeti alkalmazásuk oktatásának szentelte idejét. Máig érvényes irányelveit több könyvben tette közzé, amelyek közül például az első, az 1862-ben megjelent The Art of Decorative Design a díszítés „lélektanát” járja körbe. Dresser szerint a díszítés csak akkor érheti el célját, ha harmóniában áll a tárgy funkciója által sugallt formával. Elgondolása szerint a designer feladata a természetből ellesett minták szakszerű absztrakciója, egyfajta idealizálása, karakteres alkalmazása. Nem hitt abban, hogy más korok és kultúrák mintakincsének másolása követendő lenne. Teljesítménye elismeréseként a jénai egyetem tiszteletbeli díszdoktorrá is avatta, de egy botanikai tanszékvezetői pozíció betöltésére benyújtott sikertelen pályázatot követően, figyelmét a formatervezés felé fordította. Saját stúdiót alapított és egy olyan formanyelv megteremtésén fáradozott, amelyet korábbi tanulmányai és az egzotikus kultúrák inspiráltak.

    Az egyiptomi, az arab és a japán művészet egyaránt vonzotta, utóbbi hatása fordulópontot jelentett alkotói fejlődésében is. 1876-ban a hajdani iskolája közreműködésével alapított South Kensington Múzeum (ma a világhírű Victoria & Albert Museum) felkérésére utazott előszőr az ázsiai országba, hogy tanulmányozza annak művészetét és részt vegyen a múzeum ázsiai gyűjteményének megalapozásában. Japánban tette magáévá azokat az elveket, amelyeknek köszönhetően korábbi, erősen dekorált munkáit felváltották az egyszerű vonalvezetésű darabok. Rajongása az ázsiai ország művészete iránt annak elkötelezett teoretikusává is avatta. Dresser elszánt alkotó volt, aki a tanítás és írás mellett tervezőként is termékenyen dolgozott. Leginkább a lakásbelsők és azok berendezési tárgyai érdekelték, és szilárdan hitt abban, hogy a környezet minősége hatással van a mindennapokra. A tervei nyomán születő fém-, üveg- és kerámia termékek, bútorok, szőnyegek és egyéb textilek kivétel nélkül nagyipari keretek között, modern anyagokból készültek.
    Legkiemelkedőbbek kétségkívül fémtárgyai, amelyek attraktivitásukat a szinte minden díszítéstől mentes geometrikus formaviláguknak, finom részletmegoldásaiknak és igé-nyes kidolgozottságuknak köszönhetik. Az üzletileg is roppant sikeres használati tárgyak között, a tálalóedények és komplett készletek mellett, teáskannák és pirítóstartók tucatnyi variációja is megtalálható. Ezek a darabok újszerű megközelítésének és radikális gondolkodásának megkapóan szép példái. Munkáinak másik jelentős csoportját alkotják azok az üvegtárgyak, amelyek főként fújt technikával készültek. Dresser lelkesen ír erről: „Bár a folyékony üveg fúvása mindössze néhány percig tart, azonban ha értő kezek munkálják, szebb formák hozhatók létre, mint bármilyen más eljárással.” Azt pedig, hogy különleges tehetsége mellett Dresser tökéletesen tisztában volt az előállítás minden részletével, vázáinak és egyéb edényeinek lenyűgöző sokfélesége is bizonyítja. Az üveg, és különösen a színes üveg iránti vonzalmáról az akkoriban olyannyira divatos ólomüveg ablakok mesélnek. Ezek azonban nem színes üvegdarabokból összeállított képek, inkább olyan művészi alkotások, amelyek az átsugárzó fény révén váltak a helyiség díszeivé. Izgalmas, sokak számára is megfizethető kerámiáit a görög, kínai és perzsa minták mellett természetesen japán modellek ihlették. Nemcsak fából, de jellemzően öntöttvasból is készült bútorait szintén a funkcióból kiinduló kellemes arányok jellemezték. Figyelemreméltóak Dresser szőnyegei is, amelyeket a művész a „szoba kereteként” aposztrofált. Ezeket hol szögletes és íves formák határozták meg, hol pedig virágok és más növényi motívumok.

    Dresser kora egyik legsikeresebb művésze lett: több mint ötven gyártóval dolgozott közösen, köztük olyan világhírű vállalkozásokkal, mint a Minton, a Linthorpe Art Pottery vagy a Wedgewood. Saját stúdiójában tervezőként és tanácsadóként is működött, sőt olyan széleskörű kapcsolatai voltak Angliában, hogy szinte nem létezett műhely, ahol ne ismerték volna. 1869-ben például 158 textiltervet készített egyetlen megbízó felkérésére. Magának azonban kevés befolyása volt arra, hogy elgondolásai miként valósulnak meg. Ezért az 1871-es Világkiállításon már önálló kiállítóként debütált a nagyközönség előtt, független márkaként kínálva nevét és munkáit. Ezt követően készült tárgyai már nemcsak megálmodójuk nevét viselték, de a jó ízlés egyfajta fokmérőjévé is váltak. Christopher Dresser volt az első olyan „öntudatos” formatervező, aki saját személyére helyezve a hangsúlyt, munkáin a „Designed by Dr C. Dresser” feliratot alkalmazta, megteremtve a ma már jól ismert „branding” fogalmát. Később saját üzletet is nyitott The Art Furnishers Alliance néven, ahol az általa tervezett tárgyak mellett ugyanezt az ízlést közvetítő egyéb lakberendezési cikkeket is árult.

    Elképzeléseivel azonban kicsit mintha megelőzte volna korát, vállalkozása nem bizonyult sikeresnek, népszerűségéből is sokat veszített, noha még további húsz évig, 1904-ben bekövetkezett haláláig intenzíven dolgozott. Dresser jelentősége talán kortársa, William Morris tervezői elveivel vont párhuzamban érthető meg leginkább. A Morris általt indított Arts and Crafts mozgalom sok fiatal művészt és iparművészt vonzott, akiknek közösen megfogalmazott célja az volt, hogy jól tervezett, igényes kivitelű tárgyaikat széles tömegekhez juttassák el. A gépesítéstől, a szerializálástól azonban idegenkedtek, mivel elgondolásuk szerint a munkamegosztás elszakítja az alkotót művétől. Dresser szintén arra törekedett, hogy munkái, szociális helyzettől függetlenül, mindenki számára elérhetők legyenek, emellett azonban a tömeges előállítás lehetőségét is alapvetően fontosnak tekintette. Morristól eltérően úgy gondolta, hogy nem az ipari forradalom vívmányait figyelmen kívül hagyva, a korábbi időkhöz visszanyúlva és a kézműves hagyományokat életben tartva kell alkotni, hanem a korszak lehetőségeinek és előnyeinek legteljesebb kihasználásával. A formákat leegyszerűsítve, az ipar igényeit is beépítette terveibe, hozzájárulva a sorozattermékek műszaki és esztétikai fejlesztéséhez. Felismerte annak fontosságát, hogy olyan szakemberekre van szükség, akik amellett hogy tehetséges művészek, a gyártói oldal sajátosságait is ismerik és átlátják. Ebben az értelemben pedig Dresser Peter Behrens előfutárának is tekinthető.
    Miként Morris, úgy Dresser hatása sem korlátozódótt kizárólag Angliára, hiszen a hasznosság, az egyszerűség és az alkalmasság „szentháromsága” egész Európában, sőt Amerikában is ismert és elismert elvvé vált, és a modern mozgalom kialakulására is hatással volt. Dresser túlságosan radikális munkái helyett azonban a viktoriánus kor dagályos ízléséhez, hamis naturalizmusához jobban alkalmazkodó, az ellenkező pólust képviselő tervezők jóval inkább befolyásolták a korszak tárgykultúráját. Olyannyira, hogy halála után szinte teljességgel feledésbe merült életműve. A fordulópontot a harmincas évek hozták, amikor a Bauhaus funkcionalista eszmerendszerének köszönhetően ismét felértékelődött életműve. Különleges darabjait múzeumok őrzik, ám számos kollekciójának átütő erejét a napjainkban is gyártott tárgyak sokaságában mi is élvezhetjük.