Me­di­ter­rán ele­gan­cia

Szerző: Gu­lyás Ju­dit  Fo­tó: En­te­riőr Lak­be­ren­de­zés

Ami­kor a me­di­ter­rán stí­lust em­le­get­jük, több­nyi­re rusz­ti­kus, erőtel­jes szín­vi­lá­gú, né­mi he­lyi, nép­mű­vé­sze­ti ele­met is ma­gá­ban fog­la­ló tárgy­egy­üt­tes ké­pe sej­lik fel előttünk. A Föld­kö­zi-ten­ger part­vi­dé­kén a nap fo­lya­ma­to­san iz­zó tü­ze, az ég és a ten­ger va­kí­tó kék­je, a kö­vek vál­to­za­tos for­má­ja tük­röződik a belső te­rek­ben, olyan in­ten­zív éle­tö­rö­möt ki­fe­jez­ve, amely az őse­le­mek­kel va­ló szo­ros kap­cso­lat kö­vet­kez­mé­nye.

    Ko­runk lak­be­ren­de­zé­sé­ben a me­di­ter­rán las­san éle­t­ér­zés­sé sze­lí­dül, mint­egy fel­sza­ba­dít­va ma­gát olyas­fé­le kö­tel­mek alól, hogy szá­mon kér­jünk raj­ta konk­rét mo­tí­vu­mo­kat, szí­nár­nya­la­to­kat vagy anya­go­kat. V. Kiss Edit lak­be­ren­dező mun­ká­ja, amely többéves fo­lya­mat ered­mé­nyét mu­tat­ja, a stí­lus lá­gyabb irány­za­tát kö­ve­ti. Már a kert­ben pál­ma­fák fo­gad­ják az ér­kezőt, s mint ebből is ki­de­rül, a ház la­kói rend­sze­re­sen utaz­nak Itá­li­á­ba, így kellőkép­pen meg­fertőződtek az e táj­ra jel­lemző ha­tá­sok­tól. A be­ren­de­zés hi­te­lét eme­li, hogy  a ter­vező kez­dettől akt­ívan együtt­mű­kö­dött a meg­ren­delőkkel. Szin­tén sze­ren­csés, hogy a bú­to­ro­zá­si ter­vek be­fo­lyá­sol­hat­ták az alap­raj­zot, né­hány ap­ró vál­toz­ta­tás­sal él­ve a tö­ké­le­te­sebb tér­ala­kí­tás ér­de­ké­ben.
    A ház könnye­den és fi­no­man si­mul be­le a kert zöld­jé­be, megőriz­ve és han­gú­lyos elem­ként ke­zel­ve a kert­kap­cso­la­tot.    Belül alapvetően a színek határozzák meg a hangulatot. A nap­pa­li szín­vi­lá­ga ta­lán a leg­lá­gyabb: a fal tó­nu­sá­tól a tex­ti­le­kig vé­gig­vo­nu­ló ek­rü, bézs, va­ní­lia köl­csön­zi az ele­gan­ci­át. Nagy­vo­na­lú­an en­ge­di ér­vény­re jut­ni a ker­tet, amely­re néz. Az al­kal­maz­ko­dó ko­lo­ri­tok mel­lett a rész­le­tek ki­dol­go­zott­sá­ga te­szi mí­ves­sé az en­te­riőrt. Hím­zett her­nyó­se­lyem or­gan­zá­ból varr­ták a de­kor­füg­gönyt, me­lyet – kar­nis nél­kül – az ide ter­ve­zett ki­kötőgom­bok­ra füg­gesz­tet­tek fel. Mind­ez­zel  össz­hang­ba ke­rült az egye­di­leg bor­dű­rö­zött szi­zál szőnyeg. A nagy bel­ma­gas­sá­gú te­ret rej­tett lám­pák vi­lá­gít­ják be az­zal a ne­mes egy­sze­rű­ség­gel gon­dos­kod­va a meg­fe­lelő fényről, mely a ház egyéb rész­le­te­i­ben is fel­fe­dez­hető.

    A nap­pa­li-kony­ha-ét­kező L alak­ban kap­cso­ló­dik egy­más­hoz. A kony­ha krém­szín és cse­resz­nye tó­nu­sok­ra han­golt. A he­lyi­ség fősze­replője a tö­mör cse­resz­nye­fá­ból ké­szült kony­ha­bú­tor, tán mon­da­ni sem kell, szin­tén délről, az­az Olasz­or­szág­ból. Aj­tóf­ront­ja ugyan­az az an­ti­kolt krém­szín, mint ami­lyet a nyí­lá­szá­rók is kap­tak. A kor­pusz, a dísz­léc, a tá­nyér­tar­tó és a sza­gel­szí­vó cse­resz­nye­fa ár­nya­la­tú. A ta­pé­ta krém alap­szí­nén lát­ha­tó ap­ró na­rancs és zöld min­ta azo­nos a füg­göny de­kor­já­val. A há­rom he­lyi­ség kö­zül tán a leg­szí­ne­sebb az ét­kező, ab­la­kán a szí­nát­me­ne­tes na­rancs tó­nu­sú or­gan­zá­val. A há­ló­szo­ba hal­vány­zöld és bézs ár­nya­la­tok­ba öl­töz­te­tett, a vi­lá­gos cse­resz­nye­bú­tor­ral a pi­he­nés­hez szük­sé­ges, nyu­godt har­mó­ni­át árasztja. A kis­lány­szo­ba határozott ró­zsa­szín­jét és fű­zöld­jét az első pillanatban  akár har­sány­nak is érezhetnénk, ám a bézs ár­nya­la­tú bú­torok lá­gyít­ják az össz­ha­tást. A fürdőszo­ba egé­szen pasz­tell. Szín­ter­ve a hal­vány tür­kiz­kék és bézs finom egyen­sú­lyá­ra épül. A csem­pé­ben az üveg­dí­szí­tés a víz asszo­ci­á­ci­ó­ját éb­resz­ti. E könnyed­ség­re mí­ves an­ti­kolt csap­te­le­pek és ki­lin­csek vá­la­szol­nak, mint­egy el­lent­pont­ként.
    Az egész ház­ban a szí­nek harmonikus rend­je do­mi­nál. Fénnyel te­li tó­nu­sok idé­zik a na­pot: bé­zsek, ek­rü, va­ní­lia, halvány sárgák, át­lát­szó ké­kek, tür­ki­zek, zöl­dek em­lé­kez­tet­nek a nap és a víz kö­zel­sé­gé­re, a cse­resz­nye és a ró­zsa­szín sa­já­tos szí­nál­lá­sa pe­dig azt jel­zi, hogy a vö­rö­sek iz­zá­sa nél­kül nincs me­leg­ség. A lágy­ság egy­faj­ta ze­ne­i­sé­get köl­csö­nöz a te­rek­nek, a ro­kon szín­ál­lá­sok ugyano­lyan össz­hang­zat­tant kép­vi­sel­nek, mint ami gyak­ran a ze­né­ben is fel­fe­dez­hető. A tó­nu­sok azon­ban még­sem ural­kod­nak, a la­kás te­rei – ki­mond­va, ki­mon­dat­la­nul – a kert­ben, a ter­mé­szet­ben foly­ta­tód­nak és az­zal egy­ség­ben nye­rik el tel­jes­sé­gü­ket.