építészet
Nemzeti Emlékhely vs. történelmi kalandpark? - Beszámoló a Tálaló vitasorozat Múlt: Idézés című beszélgetéséről
Mitől hangos mostanában a szakmai élet? Nos, hát a Szépművészeti Múzeum és a Hősök tere átépítése ellen érvelők, valamint a bővítés mellett kardoskodók aláírásgyűjtéséről.Valamint a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyre vonatkozó építészeti terv különféle fogadtatásáról. A KÉK Tálaló című vitasorozatának legutóbbi állomása éppen a Nemzeti Emlékhely volt. Az alábbiakban a vitáról készült beszámolót olvashatják.

Végső döntés a Gombáról
A Móricz Zsigmond körtéri Gomba felújítására kiírt tervpályázat bíráló bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal javaslata alapján két terv versenyez Újbuda lakóinak szavazatáért. A közel egy méteres piros és kék pöttyös gomba szavazóládákba, melyek a Móricz Zsigmond körtéri Gomba épületnél, az okmányirodában, az Allee Bevásárlóközpontban és a Lágymányosi Öbölben lesznek kihelyezve, 2010. április 30-ig dobhatják be az érdeklődők szavazataikat. Mindezeken kívül Újbuda Önkormányzata Sajtóirodájának közlése szerint március 24-től az ujbuda.hu honlapon is folyamatosan lehet majd voksolni.
Új lakásfelújítási hitelprogram - Habitat for Humanity
A Habitat for Humanity Magyarország új lakásfelújítási hitelprogramot dolgozott ki alacsony jövedelmű családok számára. A program azoknak a létminimum környékén élő családoknak kíván segíteni, akik saját erőből nem képesek korszerűsíteni régi, rossz energiafelhasználású lakásukat, és nehezen jutnak banki hitelhez. A cél olyan kisebb beruházások támogatása, melyek révén jelentősen csökkenhet a lakás energiafelhasználása, és így hosszabb távon megtakarítást eredményez a családok számára.
A KÉK vendége - Sou Fujimoto
2010. január 22-én a fiatal, ismert japán építész, Sou Fujimoto tart előadást Budapesten, a KÉK meghívásában. Az előadás helyszíne a Műcsarnok lesz. A 38 éves tervező munkáit számos elismeréssel jutalmazták már, így egyebek mellett megkapta a 2008-as World Architecture Festival díját és 2009-ben a Wallpaper® Award egyike is a birtokába került.









